Fico szerint nem volt egyszerű a kormánykoalíció stabilitásának visszaállítása

A hétfői koalíciós tanácsülésen megállapodás született az összes parlamenti szavazásról, beleértve a házelnökválasztást és a Szlovák Nemzeti Bank alelnökének megválasztását. Az összes kormányzati javaslat és az alkotmánymódosítási javaslat is megszavazásra kerül első olvasatban – tájékoztatott a közösségi hálón Robert Fico kormányfő.

„Abból indultunk ki, hogy a holnapi (március 25.) parlamenti ülésen a kormánykoalíciónak stabil többsége lesz és törvényeket tudunk megszavazni” – jelentette ki Fico.

Hozzátette, a koalíciós tanács ülése viszonylag rövid volt és konstruktív hangnemben zajlott, jelen volt a két új miniszter, Rudolf Huliak és Samuel Migaľ is. Fico azt is elmondta, szintén

Hírdetés

megállapodtak az eljárás menetéről a kormánypárti képviselők által előterjesztett javaslatoknál.

A kormányfő leszögezte, nem volt sem egyszerű, sem szép politikai munka a kormánykoalíció stabilitásának visszaállítása.

„A politikában, és különösen a szlovák belpolitikában mindig számolni kell előre nem látható körülményekkel. Ennek ellenére szeretném hinni, hogy vége annak az időszaknak, amikor a kormányprogram következetes teljesítését a parlamenti többség elvesztése akadályozta” – tette hozzá.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »