Fico szerint koalíciós válságról szó sincs, Pellegrini azonban a legrosszabbra készül

Fico szerint koalíciós válságról szó sincs, Pellegrini azonban a legrosszabbra készül

Fico szerint koalíciós válságról szó sincs, Pellegrini azonban a legrosszabbra készül Tilajcsík Dóra2024. 11. 22., p – 14:23 Pozsony |

A kormányfő, Robert Fico (Smer) szerint továbbra sincs ok az aggodalomra, a koalíció az év utolsó rendes parlamenti ülésén is töretlen egységéről tesz majd tanúbizonyságot. Az elnök azonban  már nem ilyen optimista, Peter Pellegrini a legrosszabbra is felkészült.

Robert Fico pénteki sajtótájékoztatóján nem csak az új állami bérlakások építéséről számolt be, a koalíció jövőjét illetően is hajlandó volt jóslásba bocsátkozni.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

Szociális lakások helyett megfelelő minőségű, standard bérlakásokat építene a kormány, amelyekhez kedvező feltételek mellett juthatnának hozzá a polgárok.

Néhány környező országtól eltérően Szlovákiában 1989-ben, a rendszerváltás után a szövetkezeti- és állami lakások oroszlánrésze magántulajdonba került. A kormányfő, Robert Fico Ausztriát hozta fel pozitív példaként, ahol az állam részben még mindig kézben tartja a lakáspiacot.

Ahogy láthatják mi nem hoztunk magunkkal plakátokat, amelyeken az áll, hogy egy éven belül 20 ezer bérlakást építünk. Amikor 2023-ban hivatalba léptünk, különböző csontvázakat találtunk a szekrényben. Ezek egyike az a projekt is, amit az előző kormány megpróbált beindítani, de végül 2 szerződés aláírásáig jutottak. Az építkezés megkezdéséhez szükséges feltételeket azonban nem sikerült megteremteniük

– szögezte le Fico. A miniszterelnök egyúttal jelezte, hogy az előző kabinet által elmondottak alapján az a kép alakulhatott ki az emberekben, hogy az állam magánbefektetők segítségével szociális lakásokat épít.

A Fico-kabinet célja azonban az, hogy kedvező feltételek mellett, standard, megfelelő minőségű lakhatást biztosítson az embereknek, szociális lakásokról azonban szó sincs.

Ficoék eddig két külföldi kivitelezővel, az osztrák Kooperativával és a WBG-vel kötöttek megbízatási megállapodást. A miniszterelnök nem szeretett volna számháborúzni, így mindössze annyit árult el, hogy a két, már meglévő szerződés értelmében legalább 1 000 lakás készül el, amelyek összértéke nagyjából 100 millió euró lesz.

A kormányfő egyúttal jelezte, hogy a lakások 40 százalékát az állam „megtartja magának” azzal a céllal, ha a szlovákiai munkáltatók közül bárki stabilizálni szeretné a személyi állományát, a program részeként erre is lehetőségük lesz. Fico néhány olyan ágazatot is kiemelt, akik élhetnek a lehetőséggel. Ezek között szerepelt az oktatásügy, az egészségügy, de a rendfenntartásért felelős szervek is. A munkáltatóknak lehetősége lesz, hogy hozzájáruljanak a bérleti díj összegéhez, ezzel is támogatva a munkavállalókat.

Hírdetés

Robert Fico szerint a projekt varázsa abban rejlik, hogy az állam létrehoz egy saját lakhatást támogató ügynökséget is.

Amennyiben valaki azt mondja, a bevételei nem teszik lehetővé, hogy hitelt vegyen fel, esetleg családi házat építsen, vagy bármilyen más ok miatt az állami bérlakás mellett teszi le a voksát, akkor az említett ügynökségnél jelentkezhet

– magyarázta Fico, aki már most a szlovák építőipar zászlóshajójaként hivatkozik a projektre.

Az építkezés megkezdése előtt egyetlen aprócska adminisztratív teendőt kell még kipipálni. A Szlovák Statisztikai Hivatalnak formálisan áldását kell adnia a tervekre, erre azonban vélhetően hamarosan sor kerül.

Az államilag támogatott bérlakások építésének reményével az előző választási ciklusban a Boris Kollár vezette Sme rodina kecsegtette a lakosokat, végül azonban egy sem készült el.

A parlament eddig minden törvényt megszavazott, a kormány ugyancsak áldását adta az összes javaslatra. Hétfőn (november 25.) összeül a koalíciós tanács, így meggyőződésem, hogy az év utolsó rendes parlamenti ülésén is minden a legnagyobb rendben lesz

– közölte sajtóérdeklődésre a kormányfő, aki egyúttal cáfolta annak lehetőségét, hogy a szavazatok megvásárlásával kívánják megszerezni a módosítások elfogadásához szükséges többséget.

Én sose lépek erre az útra. Visszautasítom, hogy minden egyes parlamenti szavazás előtt külön-külön kelljen tárgyalnunk, ki jön el szavazni, és ki nem

– jelentette ki Fico.

A belügyminiszter, Matúš Šutaj Eštok, a Hlas elnöke a miniszterelnökhöz hasonlóan a kormányzó trió egységét bizonygatta, ugyanakkor jelezte, hogy az SNS-ből távozott képviselők okoztak egy kisebb felfordulást.

Az SNS vezetőjéhez, Andrej Dankóhoz fordultam, hogy vessen véget a Rudolf Huliak körül tömörülő képviselők lázadásának. Úgy gondolom, a koalíció minden tagja tudatosítja, hogy az emberek azért választottak meg minket, mert stabilitásra vágytak a 3,5 éve tartó káosz után

– magyarázta Šutaj Eštok, aki szerint mielőbb pontot kell tenni a Szlovák Nemzeti Párt berkeiben kialakult nézeteltérések végére.

Az államfő, Peter Pellegrini azonban sokkal kevésbé optimista, mint a kormánypártok politikusai. Pellegrini egyértelműen kijelentette, minden forgatókönyvre, így a legrosszabbra is felkészült.

Elnökként természetesen azt szeretném, ha Szlovákiának stabil kormánya lenne, különösen egy a mostanihoz hasonló nehéz helyzetben, amikor a szomszédunkban háború dúl, a legfontosabb partnereink pedig gazdasági nehézségekkel küzdenek

– hangsúlyozta Peter Pellegrini. Az államfő törékenynek nevezte ugyan a kormány parlamenti többségét, azonban jelezte, szerinte egyelőre nem fenyegeti az országot az előrehozott választás veszélye.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »