Fico szerint elegendő érv szólt a pandémiás megállapodás elutasítása mellett

Fico szerint elegendő érv szólt a pandémiás megállapodás elutasítása mellett

Robert Fico szlovák miniszterelnök (Smer-SD) rámutatott, hogy elegendő tárgyi érv szólt a pandémiás megállapodás szlovákiai elutasítása mellett. Véleménye szerint a megállapodás tartalmaz olyan elemeket, amelyek sértik a tagállamok szuverenitását, indokolatlanul beavatkoznak az emberi jogok területébe, és olyan mellékleteket tartalmaz, amelyekről semmit sem tudni. Fico ezt keddi sajtótájékoztatón jelentette be. Közölte, hogy a szlovák delegáció pontosan a szlovák kormány utasításai szerint járt el.

„A kormány úgy döntött, hogy a delegáció felhatalmazást kap arra, hogy szavazást kérjen a pandémiás megállapodásról, és a szavazáson ne támogassa a pandémiás megállapodást” – jelentette ki a miniszterelnök. Az egyezmény támogatásának elutasítása gyakorlatilag azt jelentette volna, hogy ellene szavaznak, vagy tartózkodnak a szavazástól. Állítása szerint ez nem volt „meggondolatlan döntés” a kormány részéről, hanem komoly mérlegelés után született, és a belügyminisztérium is megfogalmazta álláspontját.

„A delegáció pontosan azt tette, amire a szlovák kormány utasította” – jegyezte meg Fico, és rámutatott, hogy nem Szlovákia volt az egyetlen ország, amely tartózkodott a szavazástól. Példaként említette Izraelt, Oroszországot, Olaszországot és Lengyelországot. „Vannak olyan országok, amelyeknek szintén problémájuk van a pandémiás megállapodással, 40 ország nem vett részt a szavazáson” – jegyezte meg a miniszterelnök.

Hírdetés

A WHO kedden Genfben, éves ülésén hivatalosan elfogadta a pandémiák megelőzéséről és ellenőrzéséről szóló nemzetközi megállapodást. Az egyezmény keddi elfogadását megelőzően, hétfőn (május 19.) este a Világ Egészségügyi Közgyűlés A bizottsága szavazott egy, a közgyűlésnek a pandémiás egyezmény elfogadását ajánló határozatról. Az állásfoglalást 124 állam szavazta meg. Egyetlen ország sem szavazott ellene, de 11 állam, köztük Szlovákia, Irán, Izrael, Oroszország, Olaszország és Lengyelország tartózkodott.

Teraz.sk

Nyitókép: SITA/Úrad vlády SR


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »