Fico reagált a pszichológusok és pszichiáterek nyílt levelére: durván visszaéltek szakmai hivatásukkal politikai célokra

Fico reagált a pszichológusok és pszichiáterek nyílt levelére: durván visszaéltek szakmai hivatásukkal politikai célokra

Amint arról korábban beszámoltunk, szlovákiai pszichológusok és pszichiáterek nyílt levelet írtak Robert Fico miniszterelnöknek, melyben a társadalomra káros politikusnak tüntetik fel, majd reményüket fejezik ki, hogy a kormányfő önreflexiót gyakorol és változtat viselkedésén vagy távozik a politikából.

Szlovákiai pszichológusok és pszichiáterek nyílt levélben kritizálják Ficot, remélik, hogy változtat viselkedésén, vagy távozik a politikából

Az alábbiakban Robert Fico reakcióját közöljük változtatások nélkül:

Tisztelt Heretik Úr és Hašto Úr!

Engedjék meg, hogy reagáljak Önökre, mint a nyílt politikai felhívás szerzőire, amelyet személyemnek címeztek. Ez nem lepett meg, hiszen Önök hosszú ideje nyilvánosan ismertek a jelenlegi kormányzati politika ellenzőiként. Egy dolog az Önök személyes véleménye, másik, lényegesen súlyosabb, hogy durván visszaélnek hivatásukkal politikai célokra.

Az a hatalmas mennyiségű titulus a nevük előtt és mögött, amelyet azért gyűjtöttek össze, hogy felszólítsanak a politikából való távozásomra, tiszteletet és komolyságot kellene, hogy kiváltson belőlem. Ki kell ábrándítsam Önöket, mivel mindössze tiszteletlenséget és aggodalmat váltanak ki. Azon szlovák politikai színtér oldalára helyezkedtek, amely elutasítja az alapvető demokratikus kiindulópontot – a szabad parlamenti választások eredményeit. Azok oldalára, akik mindig keresnek valamilyen utat, hogy megkerüljék a választásokat, és minden létező szabályt megsértve, a tisztességes politikai verseny keretein kívül jussanak hatalomra.

Hallgatólagosan, vagy néhányuk akár nyíltan is támogatta a politikai képviselők lejáratására irányuló törvénytelen módszereket: megfigyelést, lehallgatást, kép- és hangfelvételek készítését. Amikor ezek nem jártak sikerrel, üdvözölték a büntetőjog durva félrevezetését és ártatlan emberek törvénytelen bebörtönzését. Ezt is túléltük, majd jött a merényletkísérlet az életemre, amelyet az ellenzék egyik aktivistája követett el. Mivel túléltem, most úgy döntöttek, hogy Önök, politikailag elkötelezett pszichiáterek és pszichológusok próbálkoznak. Bejelentették a szlovák nyilvánosságnak a lelkem állapotát. Ez egy elcsépelt trükk – valami hasonlót már megpróbáltak a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke, Vladimír Mečiar esetében is, és ezt látjuk külföldön is, ahol hasonló aljas módszereket alkalmaznak sikeres politikusok ellen, akiket az Önökhöz hasonlók nem tudnak demokratikus versenyben legyőzni.

Hírdetés

Egy másodpercig sem kételkedem abban, hogy támogatni fogják az ellenzék próbálkozását egy szlovák „Majdan” kieszközlésére, amelyen a szlovák ellenzék teljes erővel dolgozik, külföldi finanszírozású civil szervezetek és a Szlovákia-ellenes média támogatásával.

Tisztelt Uraim, mély sajnálattal kell megállapítanom, hogy durván visszaéltek szakmai hivatásukkal politikai célokra, és hatalmas számú ember tiszteletét és megbecsülését veszítették el Szlovákiában. Ez az Önök szabad döntése. Ugyanakkor, mint hivatásos politikus, ismételten tájékoztatnom kell Önöket arról, hogy a kormányváltáshoz demokratikus parlamenti választásokra van szükség, nem pedig álorvosi pamfletekre és az Önök érzékeny hivatásának politikai célokra történő felhasználására.

Tevékenységükről értesíteni fogjuk a nemzetközi szakmai szervezeteket és társulásokat.

Tisztelettel, Doc. JUDr. Robert Fico, CSc. Szlovákia miniszterelnöke 2006–2010, 2012–2016, 2016–2018, 2023–jelenleg

Körkép.sk

Nyitókép forrása: Robert Fico facebook-oldala/archív felvétel


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »