Fico Pekingben: Hszi Csin-ping Szlovákia barátságát méltatta

Fico Pekingben: Hszi Csin-ping Szlovákia barátságát méltatta

Fico Pekingben: Hszi Csin-ping Szlovákia barátságát méltatta Mészáros Richárd2025. 09. 04., cs – 09:17

Robert Fico (Smer) kormányfő csütörtökön Pekingben találkozott Hszi Csin-ping kínai államfővel – közölte a TASR a Reuters jelentése alapján, amely kínai sajtóforrásokra hivatkozott.

Hírdetés

Hszi a megbeszélés után méltatta Szlovákia hozzáállását és barátságát Kínával, valamint jelezte, hogy Peking kész tovább erősíteni az együttműködést Pozsonnyal. Hangsúlyozta: a nemzetközi közösségnek most nagyobb szüksége van az összefogásra és együttműködésre, mint valaha. A kínai vezető reményét fejezte ki, hogy Szlovákia továbbra is pozitív szerepet játszik a Kína és az Európai Unió közötti kapcsolatok egészséges és stabil fejlődésének támogatásában.

A felek egyetértettek abban is, hogy „kölcsönösen támogatják egymás fejlődési útját”, valamint elmélyítik a tapasztalatcserét a közigazgatás területén. Peking kész folytatni a politikai bizalom erősítését is.

Fico kedden érkezett Kínába, ahol előzőleg bilaterális tárgyalást folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Szerdán részt vett a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából rendezett katonai díszszemlén, és találkozott Aleksandar Vučić szerb államfővel, valamint Luong Cuong vietnami elnökkel. Fico programjában szerepel egy megbeszélés Han Cseng kínai alelnökkel is.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »