Fico: Nem ismerhetjük el a két kelet-ukrajnai köztársaságot, viszont a szankciók nem oldanak meg semmit

Fico: Nem ismerhetjük el a két kelet-ukrajnai köztársaságot, viszont a szankciók nem oldanak meg semmit

Nyitókép: SITA/Jana Birošová

Amennyiben a Smer-SD kormányozna, nem ismerhetné el a két kelet-ukrajnai köztársaság – a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság – megalakulását – jelentette ki Robert Fico volt kormányfő és a Smer elnöke.

„Szuverén politikai pártként ismét kijelenthetjük, hogy ezúttal is megszegésre került a nemzetközi jog. Ha a Smer lenne kormányon, nem ismerhetné el ennek a két, Ukrajna területén fekvő köztársaságnak a létezését“

– jelentette ki Fico, aki bízik benne, hogy hasonló állásfoglalást fogad majd el a parlament külügyi bizottsága is. Hozzátette: nem örülne annak, ha a bizottság határozatába a kormány “partizánjai” becsempésznének valamit.

Hírdetés

Az ukrán helyzettel kapcsolatban Fico kijelentette: nem tudja egyértelműen megmondani, mi folyik ott. A helyzetet átláthatatlannak nevezte, és rámutatott arra, különböző forrásokból különböző információk érkeznek. Az ellenzéki Smer elnöke csalódott az uniós diplomáciában, amely az USA lépéseire vár.

„Ez európai terület, ahol komoly dolgok történnek, és az európai diplomácia csupán statisztál“

– tette hozzá.

Fico azt is kiemelte, hogy jó kapcsolatot kell ápolni az Orosz Föderációval is. Úgy véli, a szankciók semmit sem oldanak meg, hiszen az eddigi szankciós politika is csak azt eredményezte, hogy tovább erősödött Oroszország önállósága és önellátó képessége.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »