Fico Moszkvában: Találkozott Putyinnal, beszélgetett Lukasenkóval

Fico Moszkvában: Találkozott Putyinnal, beszélgetett Lukasenkóval

Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken, a második világháború európai végének 80. évfordulója alkalmából rendezett moszkvai katonai parádé előtt találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel kezet is rázott. A felvonulás után rövid beszélgetést folytatott a fehérorosz vezetővel, Aleksandr Lukasenkóval, aki kiemelte Fico oroszországi látogatását. Erre a BelTA hírügynökség és a Politico portál is felhívta a figyelmet.

Putyin röviddel a Vörös téren tartott katonai parádé kezdete előtt fogadta Ficót a Kremlben. Aleksandar Vučić szerb elnököt is fogadta. Fico az egyetlen olyan EU-s tagállam vezetője, aki idén ellátogatott Moszkvába a győzelem napi ünnepségekre.

A belorusz BelTA hírügynökség szerint Fico a ceremóniák után rövid beszélgetést folytatott Lukasenkóval is. „Kiváló! Azt mondta, hogy eljön. És eljött!” – mondta Ficónak a belarusz vezető a BelTA szerint.

Lukasenko a második világháború győzelmének 80. évfordulója alkalmából üdvözletet küldött a külföldi vezetőknek, köztük a szlovák miniszterelnöknek is.

Hírdetés

„Meggyőződésem, hogy a hatalmas áldozatok árán kivívott nagy győzelem örökre a jó diadalának a gonosz felett, a szabadságnak a rabság feletti szimbóluma marad. A belarusz nép nagyra értékeli, hogy országuk őrzi a szovjet és szlovák katonák emlékét, akik együtt harcoltak a nácik ellen. Hiszem, hogy a közös történelmi igazság védelme megbízható alapot jelenthet nemcsak a belarusz-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez és megszilárdításához, hanem az egész Európa békéjének és stabilitásának biztosításához is“ – írta a belarusz vezető Ficónak címzett üzenetében.

Az Európai Unió vezetői éles kritikát fogalmaztak meg Robert Fico moszkvai látogatása miatt

A szlovák miniszterelnök pénteken, a katonai parádé után, a többi jelen lévő államfővel együtt koszorúkat és virágcsokrokat helyezett el az ismeretlen katona sírjánál. Számos kétoldalú találkozót is bejelentett, többek között tárgyalásokat Putyinnal, Kína elnökével, Hszi Csin-pinggel és Brazília elnökével, Luiz Inácio Lula da Silvával.

Teraz.sk

Nyitókép: Yuri Kochetkov/Pool Photo via AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »