A szlovák kormánynak kötelessége mindent megtenni a kormányzati ciklus kitöltése érdekében – jelentette ki Robert Fico (Smer-SD) kormányfő szerdai, november 4-i sajtótájékoztatóján.
Szerinte emiatt nagyobb figyelmet kell majd fordítani az önálló parlamenti képviselőkre. Leszögezte, hogy a Smer-SD frakciója egységes. A jelenlegi koalíciós helyzetért az SNS és a Hlas-SD felelős, mivel rosszul állították össze a képviselőlistájukat és megfogyatkozott a parlamenti frakciójuk.
„A kormányprogramot nézve a kormányzati törvényalkotás terén gyakorlatilag mindent elvégeztünk, amit a kormányprogramban vállaltunk. Megesik, hogy az élet újhelyzeteket teremt, amire reagálnunk kell, akár törvénymódosításokkal is” – szögezte le Fico. Azt mondta, tudomásul veszi, hogy a Hlas-SD és az SNS nem akar foglalkozni a soraiból távozó képviselők ügyével – ezért őket terheli a felelősség.
„Mi foglalkozni fogunk vele és garantálni akarjuk, hogy két alkotmányos intézmény, a kormány és a parlament, talán nehézségekkel, de a sziklaszilárdságú Smer-SD vezetésével, mindennel megbirkózzon és a rendes időpontban legyen a parlamenti választás” – közölte a kormányfő. Ján Richter, a Smer-SD frakcióvezetője leszögezte, a frakciójuk stabil, senki sem tervez kilépést.
„Garantálom, hogy kitöltjük ezt a kormányzati ciklust” – tette hozzá. Azt is leszögezte, továbbra is tárgyalni fognak koalíciós partnereikkel, az SNS-szel és a Hlasszal, valamint Rudolf Huliak sportminiszter képviselőivel, illetve Tomáš Taraba volt környezetvédelmi miniszter képviselőivel. „Ennek ellenére nem zárhatjuk ki, hogy bizonyos törvényeket nem sikerül elfogadtatni a parlamentben” – jegyezte meg.
Szerinte körülbelül 60 törvény van, amelyet elfogadhatnak és 2027. január 1-től életbe léphetnek. „Ez felhívás, nemcsak a frakciónknak, hanem az egész koalíciónak. Meggyőződésem, hogy ha a koalíciós partnereink is követik a példánkat, átveszik a módszereinket, kitöltjük a kormányzati ciklust, és teljesítjük a kormányprogramot” – mondta Richter.
tasr/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


