Fico idei legfontosabb útjának tartja kínai látogatását

Fico idei legfontosabb útjának tartja kínai látogatását

Fico idei legfontosabb útjának tartja kínai látogatását Mészáros Richárd2024. 10. 24., cs – 16:50

Robert Fico (Smer) kormányfő idei legfontosabb útjának tartja közelgő kínai látogatását. Ezt a szokásos csütörtöki parlamenti kérdések óráján jelentette ki, Ondrej Dostálnak (SaS) válaszolva, aki azt kérdezte, hogy tekint Peter Kotlár Covid-19-járvány kezelésének kivizsgálására kinevezett kormánybiztos kijelentésére, aki szerint a vírust mesterségesen állították elő Kínában, és hogyan egyeztethető ez össze Fico tervével, hogy javítsa a kínai kormánnyal fenntartott kapcsolatokat.

„A kínai út szerintem a legfontosabb idei külföldi látogatásom. Nemcsak az ukrajnai konfliktus békés rendezésének lehetőségéről lesz szó, hanem főleg a stratégiai együttműködésről és a gazdasági kapcsolatok további bővítésének kereséséről” – mondta a kormányfő.

Hírdetés

Kínai útja egyben annak igazolása is, hogy Szlovákia önálló külpolitikát folytat, mind a négy égtáj irányába. „Úgy vélem, meglesznek a gazdasági hatásai, mert óriási befektetésről fogunk tárgyalni a szlovákiai elektromos akkumulátorgyártással kapcsolatban” – tette hozzá.

Fico azt is kijelentette, nem túl jó az EU és Kína viszonya. „Mi visszautasítunk bárminemű kereskedelmi háborút Kínával” – szögezte le. Bírálta például vámok kivetését a kínai elektromos autókra. „Ez máris válaszintézkedéseket váltott ki Kína részéről, és fájdalmasabb lesz Európának, mint Kínának” – folytatta Fico.

A kormányfő azt is elmondta, a kínai állami vezetőkkel való találkozón kívül előadást is tart egy egyetemen. Jövőre Vietnámba látogat befektetési lehetőségek bővítése érdekében. „Mivel kis ország vagyunk, kicsi és exportorientált gazdasággal, kötelességünk befektetési lehetőségeket keresni” – tette hozzá.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »