Fico élesen bírálta az STVR szombati vitaműsorát és annak műsorvezetőjét is

Fico élesen bírálta az STVR szombati vitaműsorát és annak műsorvezetőjét is

Fico élesen bírálta az STVR szombati vitaműsorát és annak műsorvezetőjét is Koleszár Linda2026. 02. 07., szo – 13:59

Az STVR Sobotné dialógy című vitaműsor eheti vendége Robert Fico (Smer) miniszterelnök volt, aki az adás során több alkalommal is élesen bírálta a műsort és annak vezetőjét a témaválasztásért és a kérdésekért. 

Robert Fico miniszterelnök a Sobotné dialógy című műsorban több alkalommal is élesen kritizálta a műsorvezető kérdéseit és a témaválasztást. Véleménye szerint az adás túlzottan negatív hangvételű volt. „Ezt még a Denník N-nél sem rakták volna össze így” – fogalmazott, miután Matej Baránek ismertette az adás témáit, amelyek között szerepelt a legfőbb ügyész kormánybírálata, az Epstein-ügy, valamint a konszolidációs intézkedések kudarca. 

A miniszterelnök odáig ment, hogy kijelentette: „Amikor meghallgattam önt, kedvem támadt elmenni. Csupa negatív téma.” A műsor során azzal is megvádolta a műsorvezetőt, hogy – szerinte a legtöbb médiához hasonlóan – az ellenzéki Progresszív Szlovákiát védi. 

De megjegyezte azt is, hogy úgy tűnik, mintha a moderátor egy parlamenten kívüli pártot szeretne propagálni, ugyanis már a műsor legelső mondatában is a Demokratákat emlegette. Baránek a műsor elején csupán a témákat ismertette. Ezek között elsőként azt említette, hogy a parlamenten kívüli párt megszerezte az előrehozott választásról szóló népszavazás kiírásához szükséges 350 ezer aláírást. 

Žilinka elvesztette a Smer bizalmát 

A miniszterelnök élesen bírálta a Maroš Žilinka főügyészt a korábbi kijelentéseiért, melyben bírálta a kormányt. Fico kijelentette, hogy Maroš Žilinka teljes mértékben elveszítette a kormány bizalmát, és szerinte a korrupció elleni fellépés kudarcáért elsősorban az ügyészség felelős. 

A kormányfő reagált Žilinka azon kijelentéseire is, miszerint Szlovákiában visszaesett a korrupciós bűncselekmények üldözése, amit Fico politikai játszmának nevezett a közelgő választások előtt, hangsúlyozva, hogy a büntetőeljárások lefolytatása az ügyészség hatáskörébe tartozik. A kormányfő elmondta, hogy szerinte teljesen abszurd, hogy az ügyészség a kormányon kéri számon a büntetőeljárások lefolyását. „Ez olyan mintha a közlekedési miniszter az igazságügyi minisztert kérné számon, hogy miért nem épülnek hidak” – jegyezte meg. 

Hírdetés

Ficót nem érdekli Epstein 

Fico az Epstein-üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az egyáltalán nem érdekli, és nem lát okot az ügy kapcsán nyilvánosságra hozott iratokból származó megállapítások kivizsgálására. Ezekből az iratokból többek között az derül ki, hogy Miroslav Lajčák Jeffrey Epsteinnek ajánlotta Ficót azzal az indokkal, hogy érdekelhetnék őt az amerikai szélsőjobboldal egyik vezető alakja, Steve Bannon nézetei. 

A miniszterelnök szerint az ellenzék és a média az Epsteinnel és Lajčákkal kapcsolatos kérdésekkel csupán el akarja terelni a figyelmet azokról a lényeges ügyekről, amelyek jelenleg az országban zajlanak.  

Kapcsolódó cikkünk

Robert Fico (Smer) kormányfő szerint a Miroslav Lajčák volt miniszterelnöki tanácsadó, és Jeffrey Epstein az azóta elhunyt amerikai szexuális bűnöző közötti kommunikációról folytatott diskurzussal szándékosan el akarják tussolni Michal Šimečka, az ellenzéki PS vezetőjének édesanyja, Marta Šimečková problémás dotációs számláit. Az ügyet Šimečka hatalmas botrányának nevezte Fico a keddi sajtótájékoztatón.

Fico arra a kérdésre nem válaszolt, hogy találkozott-e Steve Bannonnal, Donald Trump amerikai elnök volt tanácsadójával, vagy magával Epsteinnel. „Tudom, mit csinálnak, Šimečkát fedezik, eltussolják Šimečka hatalmas, nemzeti és nemzetközi szintű sikkasztási botrányát” – válaszolta a miniszterelnök annak az újságírónak, aki Lajčák kommunikációjáról kérdezte. Az Aktuality.sk portál arról tájékoztatott, hogy a számlák hivatalos ellenőrzése, és a hiányosságok feltárása után nyomozást indított Marta Šimečková egyesülete ellen.

Szombaton Fico elfogadta tanácsadója, Miroslav Lajčák lemondását, aki az amerikai szexuális ragadozóval, Epsteinnel folytatott kommunikációja miatt döntött úgy, hogy lemond posztjáról. Ficó szerint a lemondásával Lajčák bebizonyította, hogy nagyszerű diplomata. Lajčák többször is tagadta, hogy tudott volna az Epsteinnel kapcsolatos bűncselekményekről, vagy hogy köze lenne azokhoz.

Az ellenzéki PS kedden büntetőfeljelentést tett a Főügyészségen. A feljelentésben szó van az emberkereskedelem és a szexuális erőszak szlovákiai áldozatairól is.

Az amerikai igazságügyi minisztérium pénteken arról tájékoztatott, hogy több mint hárommillió oldalnyi dokumentumot tesz közzé Epstein ügyeivel kapcsolatban. Az eddig közzétett dokumentumokban számos ismert közéleti személyiség neve szerepel, köztük Donald Trump amerikai elnöké, Bill Clinton volt amerikai elnöké és Elon Musk milliárdosé. Jeffrey Epstein 2019-ben öngyilkos lett a New York-i börtönben. A nyomozás megállapította, hogy olyan illegális hálózatot épített ki és működtetett, amely kiskorú lányokat közvetített ki gazdag embereknek.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »