Fico: Az európai gazdaság kifullad, klíma-légvárakat építünk

Az Európai Unió tagállamainak vezetői között egyetértés van abban, hogy a Kínával és más globális szereplőkkel folytatott versenyben az európai blokkot hátrányosan érintik a magas energiaárak és a túl ambiciózus klímacélok. Ezt Robert Fico (Smer-SD) szlovák kormányfő jelentette ki a csütörtöki brüsszeli Európai Tanács csúcstalálkozója után – tájékoztat a TASR.

A szlovák kormányfő szavai szerint az Unió mind a 27 vezetőjének ülésén egyetértettek abban, hogy a versenyképesség területén az EU „válságos és sürgős állapotban” van. Hozzátette, hogy ennek ellenére továbbra is elfogadnak olyan előírásokat, mint például a REPowerEU, amely szerint 2028. január 1-jétől leáll az orosz gáz importja az Unióba.

„A gyakorlatban ez ennek a nyersanyagnak a hiányát és további áremelkedési nyomást fog jelenteni. Az Oroszországgal szembeni megszállottság nem vezethet önkárosításhoz”

jelentette ki Fico a Facebook közösségi oldalon közzétett videóbejegyzésében. Felhívta a figyelmet, hogy Szlovákia az egyet nem értésével nem tudta blokkolni ezt a jogszabályt, mert az elfogadásához minősített többség is elegendő volt.

Fico: Szlovákia soha nem garantál katonai hitelt Ukrajnának

Helyesnek nevezte, hogy a 19. Oroszország elleni szankciós csomag elfogadását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy Szlovákia javaslatait belefoglalják a csúcstalálkozó záródokumentumába. Ezzel szerinte sikerült elérni, hogy az Európai Bizottság (EB) utasítást kapjon az energiaárak csökkentésére irányuló munka felgyorsítására, és hogy ezeket a javaslatokat a lehető legrövidebb időn belül terjessze elő.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy különös figyelmet kell fordítani az autóiparra, ahol az Európai Bizottság felülvizsgál különböző klímavédelmi intézkedéseket, beleértve a belső égésű motorral rendelkező autók 2035 utáni értékesítésének tilalmát is.

Hírdetés

„Gondot okoz nekünk a lakhatásra és közlekedésre vonatkozó kibocsátási egységek mechanizmusa, az úgynevezett ETS 2 is, amely a gyakorlatban megnövekedett lakhatási és megélhetési kiadásokhoz fog vezetni. Más országokkal közösen sikerült belefoglalnunk az Európai Tanács következtetéseibe egy felhívást az Európai Bizottsághoz, hogy terjessze elő e mechanizmus alkalmazásának felülvizsgálatát”

üzente a kormányfő.

Emlékeztetett, hogy Ursula von der Leyen, az EB elnöke egy levélben listát küldött a tagállamok vezetőinek azokról a lépésekről, amelyeket meg kell tenni a versenyképesség növelése és az ambiciózus klímacélok reálisabbá tétele érdekében. Most szerinte a vezetőkön múlik, hogy biztosítsák: az EB ebben a levélben tett vállalásai ne maradjanak üres szavak, hanem konkrét lépésekké és intézkedésekké váljanak.

A versenyképesség témájának súlyát szerinte az is jelzi, hogy 2026 februárjában csak erről a témáról tartanak majd csúcstalálkozót. Emlékeztetett, hogy Szlovákia rendkívül hajlamos azonnal megérezni az EU-ban, különösen a német gazdaságban jelentkező negatív jelenségeket, mivel azt több száz, több tízezer embert foglalkoztató német cég köti össze a szlovák gazdasággal.

„Az európai gazdaság kifullad. Elveszítjük a versenyképességünket. Magas energiaárak sújtanak minket, klíma-légvárakat építünk”

teraz.sk

Nyitókép forrása: sita/úrad vlády sr


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »