Fico: a Nyugatot is részben felelősség terheli, amiért a háborúnak nem sikerült véget vetni

A Nyugatot is részben felelősség terheli, amiért az ukrajnai háborúnak nem sikerült véget vetni – jelentette ki vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök.

"Ez egy olyan háború, amelyet Oroszország a nemzetközi jog megsértésével robbantott ki. Ma azonban a Nyugat a háború folytatását támogatja, hogy ezzel térdre kényszerítse Oroszországot" – mondta Fico a TA3 hírtelevízió műsorában. Hangsúlyozta egyben, hogy Ukrajna NATO-csatlakozása egy harmadik világháborúhoz vezethet.

Hírdetés

"Nem jó ötlet Ukrajnát felvenni a NATO-ba, mert az veszélyes volna az egész világ számára. Ukrajnának e helyett semlegesnek kellene maradnia, cserébe pedig biztonsági garanciákat kapna" – húzta alá Fico, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgynevezett Győzelmi tervének egyik sarkalatos pontjára utalt.

Bár a NATO csatlakozást nem, de Ukrajna Európai Unióba történő felvételét támogatja a pozsonyi vezetés. Szlovákia áramszállításokkal és aknaszedő rendszerekkel támogatja a kijevi vezetést, fegyverekkel azonban Fico hatalomra kerülése óta már nem. A szlovák hadiipar ugyanakkor kereskedelmi alapon továbbra is gyárt önjáró lövegeket és lőszereket az ukrán hadsereg számára.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »