Fico: A jelenleginél súlyosabb forgatókönyvre is felkészültünk

Fico: A jelenleginél súlyosabb forgatókönyvre is felkészültünk

Fico: A jelenleginél súlyosabb forgatókönyvre is felkészültünk Mészáros Richárd2025. 03. 23., v – 16:29

A száj- és körömfájás súlyos fenyegetést jelent a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számára, ezért a kormány kiemelt figyelmet fordít a járvány kezelésére – írta Robert Fico (Smer) miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben. A kormányfő vasárnap több tárcavezetővel együtt részt vesz a mezőgazdasági miniszter, Richard Takáč (Smer) által összehívott válságbizottság ülésén.

Hírdetés

„A jelenleginél súlyosabb forgatókönyvre is felkészültünk, ezért nem becsüljük alá a fertőzés egyetlen aspektusát sem. Ugyanakkor már nemzetközi szinten is keressük azokat a pénzügyi forrásokat, amelyeket az érintett mezőgazdászok számára biztosíthatunk, hogy újjáépíthessék elveszett állományukat” – írta Fico.

A miniszterelnök elismerését fejezte ki Takáč és szakmai csapatának munkáját illetően, valamint hangsúlyozta a mezőgazdasági tárca és a kormány eltökéltségét a járvány megfékezésére. Üdvözölte továbbá, hogy a megbetegedés elleni küzdelembe aktívan bekapcsolódott a kormány két új tagja, Rudolf Huliak turisztikai és sportminiszter, valamint Samuel Migaľ befektetési, régiófejlesztési és informatizációs miniszter is.

(mr)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »