Fiatalok mentettek ki egy házaspárt a Balatonból

Fiatalok mentettek ki egy házaspárt a Balatonból

Huszonéves fiatalok mentettek ki a Balatonból egy házaspárt, akik alatt beszakadt a jég Balatonfűzfőnél. Az elsüllyedt nő már a jég alatt volt, amikor megérkezett a segítség. Az életmentő fiatalok a múlt vasárnapi életmentésről most nyilatkoztak a Hír TV-nek, azt mondták, ösztönösen cselekedtek.

Egy öbölben korcsolyáztak a fiatalok, amikor pihenés közben észrevették, hogy két ember alatt beszakadt a jég. A 19 és 20 éves fiúk azonnal a házaspár segítségére siettek.

„Én a parthoz mentem egy faágért, amivel áthidaltam azt a részt, amely a férfi és közöttem volt, nehogy én is beszakadjak, majd annak segítségével sikerült kihúznom” – idézte fel Csetényi Bence.

Hírdetés

Barátjával közösen mentették a jeges vízből a férfit és a nőt.

„Bence letépett egy faágat, és a férfit úgy húztuk ki az ággal, utána egy apukától elkértem a szánkót és a szánkó segítségével a jégre hasalva odanyújtottuk a hölgynek a szánkót, és úgy húztuk ki a vízből” – mondta el Sashegyi Dániel.

A házaspár a megmentőktől kölcsönkért telefonnal értesítette a rokonokat, majd egy közeli büfé melegedőjében várták meg őket. Velük lévő 7 éves kislányuknak az ijedtségen kívül nem esett baja.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »