Fiataljainkat manipulálják az NGO-propagandisták

Fiataljainkat manipulálják az NGO-propagandisták

A milliárdoshoz köthető alapítványok főként a magyar fiatalokat célozzák meg programjaikkal, melyekkel jelentősen manipulálják közéleti gondolkodásukat.

„Tudományos” érzékenyítés

Soros szervezetei „érzékenyítéssel” gyakorolnak politikai nyomást a magyar fiatalokra. A Soros-szervezetek már-már görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy ők alakítsák a közbeszédet. A milliárdoshoz köthető alapítványok főként a magyar fiatalokat célozzák meg programjaikkal, melyekkel jelentősen manipulálják közéleti gondolkodásukat. A politikai befolyásolás mindig egyoldalúan zajlik, a legtöbb esetben nem érveket ütköztetnek, hanem egyoldalú baloldali és liberális szemléletmódot kívánnak átadni. Az úgynevezett érzékenyítéseket vizsgálta a Századvég Alapítvány.

Ifjabb Lomnici Zoltán, az alapítvány jogi szakértője az M1 Ma reggel című műsorában úgy fogalmazott, az Egyesült Államokban tetten érhető az a liberális célkitűzés, hogy már egészen kicsi kortól egy intenzív, szabadelvű képzést kapjanak gyermekeink és a későbbiek során a felnőtt állampolgárok.

„Hogy ezt szabadelvűnek nevezem, ez némiképp jóhiszemű, hiszen itt konkrét, adott esetben a gender-ideológiával, a drogliberalizációval vagy éppen a baloldali politikák megszerettetésével kapcsolatos oktatási anyagokról beszélünk” – fejtette ki.

Hozzátette: már az óvodában megkezdődik az Egyesült Államokban is rendkívüli módon vitatott folyamat, hogy az úgynevezett „drag queen” – transznemű, erőteljesen kifestett, harsányan sminkelt – hölgyek, urak látogatást tesznek a gyerekeknél és ott meséket olvasnak fel, melyek segítségével abba az irányba terelik őket, hogy elfogadóak legyenek.

Drag queen – philadelphiaweekly.com

„Ez az érzékenyítés magva! Innentől kezdve a különböző ösztöndíj programokon keresztül már az általános iskolában, középiskolában, felsőoktatási intézményekben, majd később a hivatásrendeken belül ismert például a bírák érzékenyítése, jelen van ez a fogalom” – mondta Lomnici Zoltán.

Hírdetés

Politikai befolyásolási kísérlet zajlik a magyar fiatalok ellen

A Századvég Alapítvány legfrissebb kutatásáról elmondta, meglehetős alappal vizsgálja azt a területet, hogy ma Magyarországon a fiatalokat milyen két típusú impulzus éri ezen szervezetek részéről.

Az egyik ilyen – mint fogalmazott a szakjogász – a politikai befolyásolási kísérlet, a másik pedig a drogliberalizáció elfogadtatása és ennek a keretében a rendőrséggel, a rendvédelmi szervekkel szembeni szkepticizmus kiépítése.

Ezzel kapcsolatban ismertette, az Egyesült Államokban, csak a számon tartott eseteket figyelembe véve, 60–70 ezer ember hal meg kábítószer-túladagolásban.

„Itt lép be az a faktor, hogy nem csak a szabadságterét bővítik a fiataloknak, hanem egy olyan világba terelik be őket, ahol bizonytalanság van, ahol veszélyek vannak, ahol nem stabil alappal és háttérrel rendelkeznek a fiatalok” – közölte a jogi szakértő.

Ahogyan a Századvég kutatásából is kiderül, a politikai befolyásolás mindig egyoldalúan zajlik, nem érveket ütköztetnek a legtöbb esetben, hanem egyoldalú baloldali és liberális szemléletmódot kívánnak átadni.

Ez, az elképzeléseik szerint kizárja azt, hogy a felnövő generáció tagjai később konzervatív, keresztény jobb oldali pártokra adják le a voksukat – vélekedett. Azt mondta, ez a jelenség Magyarországon is jelen van és az elmúlt évtizedben felerősödött. Az amerikai terminológia szerint ezek a szervezetek politikai nyomásgyakorló csoportnak minősülnek, mint például a Magyar Helsinki Bizottság.

Soros a fekete szavazókat pénzzel befolyásolja

Mindeközben Soros György jótékonysági szervezete, a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) hétfőn bejelentette, hogy 220 millió dollárt adományoz a faji egyenlőséggel foglalkozó csoportoknak. Elsősorban a Black Voters Matter szervezetei kaphatják meg az adomány – olvasható a Breitbarton.

A BlackPAC politikai akcióbizottság által készített felmérés szerint, a fekete szavazók nagy része a Demokrata Pártot támogatja, bár több mint fele úgy érzi, hogy a párt nem fordít elég figyelmet a fekete közösségre.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »