Fiatal „szerelmeiket” futtatták a budapesti testvérek – „tudjukkik”

Fiatal „szerelmeiket” futtatták a budapesti testvérek – „tudjukkik”

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 22 és 24 éves testvérpárral szemben, akik a kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal barátnőiket, köztük több kiskorút, prostitúcióra bírtak rá, vagy a már szexmunkát végző lányok ilyen tevékenységét segítették, és az ebből származó bevételüket elvették. Az ügyben négy sértett van.

Hírdetés

A vádirat szerint a fiatalabb férfi 2016. év végén ismerkedett egy 16 éves lánnyal, aki beleszeretett a vádlottba, és oda is költözött hozzá. A következő év tavaszától, az akkor 17 éves sértett már prostitúciós tevékenységet folytatott Budapesten, főleg külföldi turistáknak nyújtott szexuális szolgáltatást, a bevétele egy részét pedig a vádlottnak adta, aki a pénzt felélte.

A vádlott 2018-ban megismerkedett egy másik – ugyancsak 16 éves – lánnyal, akit a párkapcsolatuk alatt, a lány érzelmeit és befolyásolhatóságát kihasználva, rábírt arra, hogy prostitúciós tevékenységet végezzen. Ennek során többször utalt arra, hogy ha a sértett nem vállalja a szexmunkát, szakítani fog vele, és arra is figyelmeztette a lányt, hogy nem beszélhet a munkájáról senkinek, különben intézetbe kerülhet. Az érzelmileg befolyásolt és megfélemlített sértett a szexmunkát a belvárosban végezte, szolgáltatásait főleg szállodák férfi vendégei vették igénybe. A sértett a napi bevételének egy részéből úgynevezett „helypénzt” fizetett, a fennmaradó összeg egy része pedig a vádlottat illette. 

A vádlott később egy harmadik fiatal nővel költözött össze, aki 17 éves korától prostitúciós tevékenységet végzett. A vádlott támogatta a tőle érzelmileg erősen függő nő prostitúciós tevékenységét, és az ebből származó bevétel egy részét a saját megélhetésére fordította. A vádlott az együttélésük során több alkalommal súlyosan szeméremsértő fényképfelvételeket készített az akkor még kiskorú sértettről.

A testvérpár idősebbik tagja 2016. év nyarától szintén prostitúcióra vette rá az akkor 18 éves, erősen befolyásolható és kiszolgáltatott helyzetben lévő barátnőjét. A sértett ezt követően, mintegy két éven keresztül belvárosi szállodák környékén dolgozott. A bevétel egy részéből helypénzt kellett fizetnie, a fennmaradó összeget pedig teljes egészében a vádlottnak adta. A sértett később külföldre is rendszeres kijárt dolgozni, és a vádlott rábírására regisztrált egy internetes oldalra is. A sértett többször közölte a vádlottal, hogy abba akarja hagyni a prostitúciós tevékenységet, az ebből fakadó veszekedések során azonban a férfi őt többször bántalmazta.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben emberkereskedelem, gyermekprostitúció kihasználása, valamint gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség a két férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint pénzbüntetést és vagyonelkobzást is indítványoz a vádiratban.

Az ügyben érintett több más személlyel szemben külön büntetőeljárás folyik.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »