Fiatal fiúval járt, de már megbánta Karesz atya

Fiatal fiúval járt, de már megbánta Karesz atya

Gimnazista fiúval tartott fent titkos viszonyt, de nem bírt mardosó bűntudatával: feljelentette magát Karesz atya, a közkedvelt kozármislenyi pap.

Laza, fiatalos lelki vezetőként ismerték a kozármislenyi papot, aki reverenda helyett szívesebben jár kapucnis pulcsiban, és szót ért a fiatalokkal – most viszont sötétebb ügy is kiderült Karesz atyáról, azaz Gál Károlyról.

A férfi saját maga vallotta be feletteseinek, hogy évekkel ezelőtt egy pécsi gimnazista fiúval tartott fent titkos viszonyt. Állítólag azért jelentette fel magát, mert bántotta a lelkiismeret, és nem tudott tovább küzdeni bűntudatával.

Az önleleplezésről az okpécs.hu számolt be elsőként, a lapnak pedig Udvardy György megyéspüspök is megerősítette a Karesz atyáról szóló hírt. „Az önmagára vonatkozó bejelentését előzetes vizsgálat keretében kivizsgáltam, és őt az érvényben lévő rendelkezéseknek megfelelően minden papi működés gyakorlásától azonnali hatállyal felfüggesztettem. Nincs tudomásom arról, hogy más személy – bármilyen módon is, mint például bűnpártolás – érintett lenne az ügyben. Az előzetes vizsgálat nem tárt fel erre utaló adatot, és sem az elbocsátás kérését megelőzően, sem azt követően nem érkezett hozzám ilyen értelmű bejelentés – mondta a püspök.

Hírdetés

A pap profilja még elérhető a Pécsi Egyházmegye honlapján, a szolgálati hely rovatban viszont már csak ennyi áll: szolgálaton kívül.

 A gimnáziumban is tanító Karesz atyáról korábban több cikk született, fiatalos, barátságos stílusa miatt ismert és kedvelt lelki vezetőnek számított. A katolikus Új Ember úgy ír róla, mint aki fogalomnak számít Pécsen, és nagyon szeretik a gyerekek.

A pécsi egyházmegyét korábban sem kerülték el a botrányok: 2015-ben letöltendő börtönbüntetésre ítélték a megye volt vagyonkezelőjét, Wolf Gyulát, az ügyben gazdasági visszaélések miatt emeltek vádat a férfi ellen. Mint az Index összefoglalójából kiderül, ez azonban csak egy része volt az egyház megyét érintő bűnügynek: szexuális jellegű visszaélések is történtek a korábbi vezetés idején.

A vizsgálat miatt a Pécsi Egyházmegye vezetése lényegében kénytelen volt elhagyni a püspökséget: Mayer Mihály megyéspüspök lemondott, utódja, Veres András apostoli kormányzó pedig eltávolította a volt vagyonkezelőt, illetve az egyházmegye ügyvédjét is. Az ideiglenesen megbízott püspök elismerte egy, a híveknek írt körlevélben, hogy nem voltak alaptalanok a vádak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »