A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le.
A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak. Az ablakok néha megremegtek a közelben lecsapódó bombák dörejétől, és félő volt, hogy egy éjszaka az egész kormány az ellenség kezei közé kerül. De mindegyik miniszter beszámolt, ha rákerült a sor.
Szakváry Emil részletesen referált a gyárak kitelepítéséről és becsületes katonai pontossággal részletezte a nyugatra kiszállítandó anyagok értékét és mennyiségét. Reményi-Schneller pénzügyminiszter elmondta a Nemzeti Bank aranykészletének Veszprémbe való szállítását, s a többiek is mind valamennyien úgy referáltak, mintha még messze volna a vég, ami pedig már ott ólálkodott az ódon palota sok vihart látott falai előtt.
1944. november 22-én ismét minisztertanács volt a sárga-teremben. Közelben és távolban vészjósló bombarobbanások zavarták meg a lélegzetvisszafojtva figyelő város csendjét. Fél tíz előtt néhány perccel Incze Péter miniszterelnökségi titkár a telefonhoz hívta Vajna Gábor belügyminisztert, aki pár perc múlva visszatért és engedélyt kért, hogy rendkívül fontos ügyben eltávozhasson. Az oroszok alig pár kilométerre álltak Budapesttől és mindenki a legrosszabbtól tartott. De a tárgyalások tovább folytak. Nem sokkal éjfél előtt Vajna Gábor visszatért és röviden csak anynyit közölt, hogy rendkívüli intézkedésekre volt szükség, mert a nyomozó hatóságok összeesküvést lepleztek le.
Nevet nem mondott, de másnap már mindannyian tudtuk, hogy Bajcsy Zsilinszky Endrét és társait tartóztatták le a Nádor utcai Nitrokémia irodáiban. Bajcsy Zsilinszky Endre a háború elvesztése után, mint a magyarság nagy mártírja került be a magyar Pantheonba, nevéről utcát neveztek el és mint követendő példát állították az ifjúság elé. Egyéni sorsa valóban tragikus, de ha politikai pályafutását nézzük ennek a bővérű, zilált lelkületű embernek, akkor történelmi szempontból vizsgálva az eseményeket, mondhatjuk, hogy ez az út nem vezethetett máshova, csak oda, ahova vitéz Bajcsy Zsilinszky Endre eljutott, az erőszakos halálig, ami ugyanez év december 24-ének hajnalán a sopronkőhidai fegyház udvarán vetett véget ennek a tehetséges, de lobbanékony természetű és kordában nem tartható ember életének.
De kövessük sorjában az eseményeket. Pontosan a kormányzói fegyverszünetet kérő proklamáció napján, 1944. október 15-én a magyarországi Kommunista Párt sztrájkra és szabotázsakciókra szólította fel a nemzetet és a Vörös Hadsereg ellen küzdő katonaságot „Nyílt levél a nemzethez” c. röpiratában. A már régebben megalakult Ellenálló Mozgalom vezetőjéül a kommunista Párt jóváhagyásával vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Nagy Ferencet, Antal Józsefet és ifjabb Tildy Zoltánt jelölték. Bajcsy-Zsilinszky volt a tulajdonképpeni vezető, hiszen neve nemcsak a bal, de a jobboldali tömegek előtt is ismert volt, bár politikai pályafutásának változatos fordulatai a komolyan gondolkozó embereket távol tartották attól, hogy komoly politikai letéteményest lássanak benne.
Az első világháború befejezését követő években Gömbös Gyula mellől indult el politikai pályafutása. Főszerkesztője volt a legszigorúbb fajvédelmi alapon álló Szózat c. reggeli napilapnak, belső munkatársa volt a Népnek, parlamenti és publicisztikai működése során messze túlhaladta a zsidókérdés higgadt szemléletét. Hónapokat töltött Berlinben és onnan küldött cikkeiben a legélesebb kritikát gyakorolta nemcsak az európai zsidóság, hanem az európai marxizmus és a weimari Németország politikai beállítottsága felett is. Egymás után jelentek meg türelmetlen hangú röpiratai és Gömbös Gyulával, Eckhardt Tiborral együtt ők hárman jelentették az akkori Magyarország szélsőjobboldalát.
Mindvégig szemben állott Bethlen István keresztény konszolidációjával, míg azután a fajvédő párt feloszlása után Gömbös Gyula fejet hajtott az akkori kormánypárt előtt és mint honvédelmi államtitkár tevékenyen is részt vett az uralkodó rendszer munkájában. Eckhardt megalakította a Független Kisgazda Pártot, Zsilinszky Endre azonban mint a magyar politikai mezők szabad farkasa, egyelőre eltűnt a közéletből. Ahogyan változtak az idők, úgy változtak a politikusok is. A volt fajvédő tarpai kuruc, a véres antiszemita Miklós Andor hármas lapkonszernjének lapjaiba kezdte írni cikkeit. Vezércikkírója lett a pesti zsidó polgárság három napilapjának, az Estnek, a Pestnek és a Magyarországnak, s múltbeli hitvallásából csak az ellenzékiséget tartotta meg. De ez az ellenzékiség már nem Bethlen István reakciós vonalvezetése, hanem Gömbös Gyula megfontolt és érett nacionalista politikája ellen irányult. A baloldal túlzott tisztelettel hódolt a „megtért” Zsilinszky Endre előtt, aki mint megsértett kuruc vezér, mint a huszadik század magyar politikai harcainak új Ocskay brigadérosa mindjobban eltolódott nemcsak a bal, hanem a szélsőbaloldal felé, egészen a kommunistákkal való kézszorításig. Politikájához természetesen hozzá kellett hogy tartozzon a legnagyobb fokú németgyűlölet is.
Zászló lett, és a budapesti Lipótváros nemcsak lobogtatta és kihasználta, de vissza is élt ezzel a zászlóval. Hiszen Zsilinszky Endre, a szatmári kurucivadék valóban jó eszköz volt arra, hogy bizonyos németellenes körök ősmagyar származású lengyellel kevert alibije legyen. Tömjénezték, dicsőítették, és ez az őszinteséget nélkülöző, ravasz hódolat nem is tévesztette el hatását. ő lett a faltörő kos, és az ő nacionalista vezércikkszólamaival takaróztak azok, akiknek végeredményben csak a magyarországi nagytőke egyeduralmának a megtartása volt a céljuk. Bajcsy Zsilinszky Endre nem volt szocialista, sőt olyan nacionalizmust képviselt, amely bizonyos pontokon súrolta a sovinizmus határát. De, ha Gömbös Gyulából miniszterelnök lehetett, Eckhardt Tiborból a Teleki kormány Amerikába küldött nem hivatalos követe, ez olyan sérelmet jelentett Zsilinszky számára, amelyből nem volt más kivezető út, csak a politikai öngyilkosság. Ez az öngyilkosság tulajdonképpen egy gyilkossággal kezdődött. Akkor, mikor 1911. május 14-én a két fiatalkorú Zsilinszky fivér politikai túlfűtöttségből, öltözködés közben agyonlőtte a magyar parasztság egyik legkomolyabb politikai letéteményesét és vezérét, Áchim Andrást. Ez a véres cselekedet, ill. ennek a cselekedetnek az árnyéka végigkísérte Zsilinszkyt egész politikaipályafutásán, és lehet, hogy a siralomházban eltöltött pár óra alatt megjelent előtte a hátulról lelőtt parasztvezér véres árnyéka…
Az előbb említett ellenállási mozgalom a baloldaltól kezdve a közösségi szervezetekig mindenkit magába foglalt. A mozgalom vezetői úgy látták, hogy Németország elvesztette a háborút, tehát nyitva áll az érvényesülési pálya mindazok számára, akik megbirkózva lelkiismeretükkel a legszélsőségesebb németellenes politikát folytatják. Ebben a mozgalomban ua Kommunista Párt játszotta az irányító szerepet, de ott volt Nagy Ferenc vezetésével a Független Kisgazda Párt egy része, a földalatti „Szovjetunió Barátai” nevű társaság, a Teleki Pál közösség és mindazon többi pártok és egyesületek, amelyek az 1939-es választások során a magyar nép akaratából egyetlen képviselőt sem tudtak beküldeni a parlamentbe. Ez a felszabadító társaság, ahogyan magát nevezte azonban elfelejtette, hogy háború alatt, különösen mikor az ellenség már az ország szíve előtt állott, a polgári törvények helyett a háborús törvények szerint mérik a cselekedeteket. Amíg csak politizáltak, addig semmi bántódásuk nem történt. 1944. március 19-én a Magyarországot megszálló német erők őrizetbe vették Zsilinszkyt, de pár hónap múlva szabadlábra helyezték és senki sem gátolta szabad mozgásában sem őt, sem társait. És ekkor, szabadságuk teljes birtokában követték el nemcsak a legnagyobb baklövést, hanem, a legnagyobb bűnt is a nemzet, az oroszok ellen fegyverben álló nemzet ellen.
Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kiss János vezérőrnagygyal, Nagy Jenő őrnaggyal és Tarcsay Vilmos századossal együtt katonai programot dolgozott ki. A magyar honvédség részéről a Kommunista Párthoz való összeköttetést Pálffy-Österreicher György vállalta, aki biztosította Zsilinszkyéket, hogy tízezer katonát tud rendelkezésükre bocsátani. (Szükséges megjegyeznünk, hogy Pálffy Györgyöt, a katonai ÁVO volt parancsnokát nem Szálasiék, hanem Rákosi Mátyásék végezték ki Rajk Lászlóval egyetemben.) A szükséges muníciót Makkay Miklós, a fűzfői nitrogéngyár vezérigazgatója adta volna az akcióhoz. A terv szerint ennek a tízezer embernek kellett volna biztosítani azt a korridort, amelyen át a Budapesten levő magyar és német csapatok között a szovjet hadsereg benyomult volna a főváros szívébe és átkaroló mozdulattal a védő csapatokat hátba támadta volna. Az akciót részletesen megbeszélték Malinovszky marsall Budapesten tartózkodó ágenseivel. November 19-én BajcsyZsilinszky Endre aláírásával az alábbi levelet juttatták el Malinovszkyhoz, mint a II. Ukrajnai Hadsereg vezetőjéhez és Molotov szovjet-orosz külügyminiszterhez:
„Nagyméltóságú Molotov úrnak, mint a Szovjetunió külügyminiszterének.
Kegyelmes Urunk!
1944. március 19. – azaz Magyarországnak a németek által való megszállása után azonnal megkezdődött a demokratikus pártok és erők közös munkája, megalakítottuk a Magyar Frontot, amelynek parlamenti biztosítékát a Független Kisgazda Párt és a Szociáldemokrata Párt adta. A Magyar Frontnak ezt a szövetségét a Kommunista Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Katolikus Szervezetek Egyesülete, illetve az azokból alakult Keresztény Demokrata Párt, a Legitimisták Szervezete és a különféle kálvinista szervezetek egészítik ki. A Magyar Front a legteljesebb együttműködésben állott Horthy Miklós kormányzóval. Ennek a bizalmas együttműködésnek egyik legfontosabb eredménye az október 15-i kormányzói proklamáció volt, amelyben a Kormányzó az Egyesült Hatalmaktól fegyverszünetet kért és felszólította a katonaságot, hogy engedelmeskedjék további parancsainak. A Kormányzónak ez a kiáltványa a nyilaskeresztesek és a németek közbelépése, továbbá ifjabb Horthy Miklós elfogása miatt korábban lett felolvasva, mint ahogyan az eredetileg tervezve volt. Emiatt magyar oldalról a katonai terveket nem tudták végrehajtani.
A Kormányzó személyének kikapcsolása után a Magyar Front arra a megállapításra jutott, hogy ő az egyedüli képviselője az ország demokratikus többségének. Az alkotmányos tényezők kikapcsolása után a Magyar Front elhatározta, hogy ő veszi át a Kormányzó proklamációjában elhangzott célkitűzések végrehajtását és megindítja a nemzeti fölkelést a német megszállók ellen. A Magyar Frontban tömörült pártok és pártonkívüliek mindenekelőtt elhatározták egy nemzeti fölkelés megszervezését. Kitüntetve érezzük magunkat, hogy a Magyar Front és a Felszabadító Bizottság kívánságait előadjuk a célból, hogy szorosabb együttműködést biztosítsuk a Szovjetunió, ill. a Szovjet Hadsereg és a felkelő magyar erők között. Ennek az együttműködésnek lesz az eredménye, hogy megszabadítjuk szegény, súlyos megpróbáltatásokon keresztül esett nemzetünket.
Az összeköttetés és az összműködés megvalósítására tisztelettel Nagyméltóságod figyelmébe ajánljuk bizottságunkat. Ennek a bizottságnak a vezetője dr. Szentgyörgyi Albert egyetemi tanár, tagjai pedig Pénzes Géza főiskolai tanár, továbbá Radványi Imre és Major mérnök. Ennek a bizottságnak a feladata kérésünk tolmácsolása.
1) Azok a magyar csapatok, amelyek a Szovjet Haderők előtt megnyitják a frontot és csatlakoznak, ne tekintessenek hadifoglyoknak, hanem önálló magyar hadseregcsoportnak, amely a szovjet haderőn belül, önálló magyar vezetés alatt veszi fel a harcot a németek ellen.
2) Az 1942 óta orosz hadifogságba jutott magyar katonák és munkaszolgálatosok a magyar fölkelő, ill. felszabadító hadsereg kötelékébe osztandók be, hogy magyar vezetés alatt folytassák a harcot Németország ellen. 3) Az ily módon felállított magyar felszabadító hadsereg, melynek legfontosabb részét a Budapesten felállítandó munkásszázadok képeznék, továbbá mindazok a polgári lakosok, akik önként jelentkeznek partizánharcra, a szükséges modern fegyverekkel látandók el. 4) A felszabadított magyar területeken a magyar közigazgatás továbbra is érvényben marad. 5) Ki kell építeni a Szovjet Hadsereg és a még felszabadítandó magyar területeken működő felkelők közötti kapcsolatot. Kérem Nagyméltóságodat, fogadja szívesen a Magyar Front és a Felszabadító Bizottság bizottságait, amelyek minden kérdésben Nagyméltóságod szolgálatára állnak! Fogadja Nagyméltóságod megkülönböztetett tiszteletem megnyilvánítását. Bajcsy-Zsilinszky Endre.”
A Molotovhoz intézett levélben említett bizottságnak november 23-án kellett volna Moszkvába repülnie, de a magyar rendőrség november 19-én pontot tett ennek a katonai összeesküvésnek a végére. Az előbb említetteken kívül még letartóztatták Almássy Pál tábornokot, Révay Kálmán századost, Garay László postaigazgatót, aki a székesfehérvári rádióállomást az ellenálló mozgalom rendelkezésére bocsátotta, és Szalay Sándor nyomdászt. Az ügy annak rendje és módja szerint a magyar katonai hadbíróság elé került és annak vezetőit Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt kivégezték. Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Vargha Béla és a többiek csak az orosz felszabadulás után kerültek felszínre. Hogy a kommunisták később a hatalom birtokában mennyire értékelték ennek a tervnek kidolgozóit, azt abból láthatjuk, hogy Almássy Pál tábornokot 1947-ben életfogytiglani fegyházra ítélték, a Nitrokémia igazgatója halált kapott, míg Makkay Miklós nyugatra menekült.
A mór megtette kötelességét, s még csak kezet sem fogtak vele.
A Bajcsy-Zsilinszky Endre-féle összeesküvési ügyről a magyarországi németellenes front egyik vezetője, Sulyok Dezső Amerikában megjelent könyvében (A magyar tragédia I. rész, szerző kiadása, New Brunswick, NJ. USA 1954.) azt írja, hogy „Bajcsy-Zsilinszky Endre kivégzése közönséges gyilkosság volt, minden törvényes alap nélkül.” Ezzel szemben tény az, hogy az egész ügyet a magyar honvédség hadbírósága tárgyalta le és perrendtartásszerűen hozta meg ítéletét. Ha Sulyok Dezsőék, a Bajcsy-Zsilinszky Endre által aláírt és a Molotovhoz intézett levélben foglaltakat komolytalan dolognak tekintik, akkor ez a vélemény az ő elvakultságukat bizonyítja.
Az ország ebben az időben a szovjet Vörös Hadsereg ellen harcolt, és aki az ellenséges haderőt a fronton harcoló katonaság háta mögé akarta vezetni, az a világ bármely nemzetének hadbírósága szerint is kimeríti a háborúban elkövetett hazaárulás tényét. Sulyok Dezső fentebb említett könyvében azonban elfelejtette közölni a kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endre Molotovhoz írott levelét.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
