Feszültségek a koalícióban

Feszültségek a koalícióban

A Szociáldemokrata Párt (PSD) munkacsoportjai már dolgoznak a második deficitcsökkentő csomagon, amelyik az első megszorító csomag „önkényes” intézkedéseit is korrigálni fogja – közölte tegnap a Facebook-oldalán Mihai Fifor.

A PSD Arad megyei szervezetének elnöke szerint az első deficitcsökkentő csomag több olyan intézkedést is tartalmazott, amelyeket a szociáldemokraták nem fogadtak el, ennek ellenére Ilie Bolojan miniszterelnök ezeket is belefoglalta a törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállalt a parlamentben. A kormányfő nem konzultált a PSD-vel, és tiszteletlenül járt el azzal a párttal szemben, amelyik életben tartja ezt a koalíciót – írta bejegyzésében Fifor. A parlamenti képviselő szerint a miniszterelnöknek ezt az eljárását a továbbiakban nem tolerálják, és a PSD hamarosan dönteni fog a követendő lépésekről. „Elemezni fogjuk a lehetőségeinket. Határozott döntésre készülünk. Mert Romániát nem lehet egyoldalúan kormányozni. És főleg nem a koalíciós partnerek megvetésével” – fogalmazott a politikus.

Fifor szerint a PSD „egy világos politikai megállapodást fog kikényszeríteni az adóreformról, pontos határ­időkkel, a (…) méltányosságra, az alacsony jövedelműek adóterheinek csökkentésére és a beruházásösztönző intézkedésekre fektetve a hangsúlyt, nem pedig a megszorításokra”.

Hírdetés

A képviselő nem zárta ki a párt ellenzékbe vonulását sem. „Ez nem cél, de egy valós lehetőség. Aki támogatást akar a PSD-től, annak tiszteletben kell tartania a PSD-t. Nem fogadjuk el a statisztaszerepet egy mások által írt darabban” – írta bejegyzésében.

A PSD vezetőinek nyilatkozataira reagálva a szenátus liberális párti elnöke, Mircea Abrudean elismerte, hogy vannak feszültségek a koalícióban a deficitcsökkentő intézkedések miatt. Hangsúlyozta, hogy ezt a csomagot a kormány fogadta el, amelynek tagja számos fontos PSD-s miniszter is. Úgy vélekedett, hogy Romániának most nem politikai nyilatkozatokra, hanem határozott intézkedésekre van szüksége, amelyeket Ilie Bolojan miniszterelnök fel is vállalt. „Hadd emlékeztessek arra, hogy nem volt nagy tolongás a kormány megalakításakor a miniszterelnöki vagy pénzügyminiszteri posztért” – jegyezte meg Abrudean.

Arra a kérdésre, hogy mit jelentene a PSD kilépése a kormányból, azt válaszolta, hogy ezt senki sem akarja, mert ez „Románia teljes destabilizációját jelentené”. Felidézte, hogy az előző koalícióban is voltak viták és feszültségek, de az még kampányidőszak volt, amikor a pártok a szavazóik érdekeit próbálták védeni. „Már nem vagyunk ebben a helyzetben. Most olyan helyzetben vagyunk, amikor azt kell tennünk, amire Romániának szüksége van. Meggyőződésem, hogy a koalíció valamennyi pártja, és különösen legnagyobb pártként a PSD is megérti ezeket a dolgokat, és továbbra is támogatni fogja a kormányt” – nyilatkozta a szenátus elnöke.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »