Barátságtalan lépés, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek – írta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
A varsói külügyminisztérium a „Lengyelország, valamint az Európai Unió elvei iránt barátságtalan cselekedetnek” tekinti a magyar kormány döntését, hogy politikai menedékjogot adnak „a bűntettek elkövetésével meggyanúsított, az európai elfogatóparancs alapján körözött M. Romanowskinak” – áll Sikorski bejegyzésében.
Varsó pénteken jelenti be Romanowski magyarországi menedékjogával kapcsolatos döntéseit
– jelezte a miniszter.
A varsói körzeti bíróság csütörtökön közölte, hogy európai elfogatóparancsot adott ki Marcin Romanowski ellen, akit az igazságügyi minisztérium keretében működő Igazságosság Alap pénzének hűtlen kezelésével gyanúsítanak.
Romanowski a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette korábbi kormányban, 2019-2023 között töltötte be az igazságügyminiszter-helyettesi tisztséget. Ebben a minőségében felügyelte az Igazságosság Alapot, amelynek célja segítségnyújtás volt a bűncselekmények áldozatainak.
Tizenegy rendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg az alap ügyében.
Romanowski jogtalannak minősíti az ellene folytatott ügyészségi eljárást, és érvénytelennek tartja a szejmnek a képviselői mentelmi joga felfüggesztéséről hozott döntését.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »