Feszült helyzet a Balatonnál

10 százalékot meghaladó fizetésemelést kell kínálnia a Balaton környékén a szezonális vendéglátó- és szálláshelyek üzemeltetőinek, ha munkaerőt akarnak kapni – közölte a Szállodaszövetség elnöke. Könnyid László szerint a Balatonnál erős a verseny a dolgozókért. Szerinte a kormánynak a közmunka programból sokakat további képzés nélkül kellene a turisztikai ágazat felé terelni a helyzet enyhítésére.

A turisztikai szakemberek azt mondják, hogy feszült munkaerőpiaci helyzetről beszélünk – mondta Könnyid László, a Szállodaszövetség elnöke.

– mondta. Elmondta azt is, hogy a szezonális üzleteket – amilyen a Balaton – erősebben érinti a munkavállalóhiány.

Hírdetés

„Mindenki megpróbálja befoltozni a lyukakat, ebben mint minden évben

Népszerű munkakörök esetében – mint a szakács, felszolgáló – a munkáltatónak az ott dolgozókat, a meglévő munkaerőt meg kell becsülnie” – hangsúlyozta a Szállodaszövetség elnöke. Kifejtette azt is, hogy a szálláshely szolgáltatásnál és a vendéglátásban is nagyobb a verseny a munkavállalóért, és szűkebb a munkaerőkínálat szinte valamennyi munkakörben.

– vélte Könnyid László. Szerinte azokban a városokban és desztinációkban ahol erős a vendégforgalom, 10%-ot meghaladó mértékben kell többet kínálnia egy munkáltatónak, ha munkaerőt szeretnének kapni.

A Szállodaszövetség szerint eljött az idő, hogy a kormány a közmunka programból sokakat további képzés nélkül átirányítson a turisztikai ágazat felé a helyzet enyhítésére.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »