Fesztivállal emlékeznek meg a száz éve született Ligeti Györgyről

Fesztivállal emlékeznek meg a száz éve született Ligeti Györgyről

Világsztárok és a hazai kortárs zenei élet meghatározó előadói és szerzői tisztelegnek május 22-től 28-ig egy egyhetes fesztiválon a Budapest Music Centerben a száz éve született Ligeti György emléke előtt.

A 2006-ban elhunyt zeneszerző, a 20. század egyik legnagyobb újítója tiszteletére életre hívott Ligeti 100 fesztivál tizenkét koncertjén korai művek, sikerdarabok és kései remekművek egyaránt hallhatók lesznek – közölték a szervezők az MTI-vel.

A fellépők között lesz az izlandi zongoraművész, Víkingur Ólafsson, Kim Kashkashian brácsaművész, Sarah Defrise szopránénekes, valamint a neves brit csellista, Steven Isserlis. Az ünnepi alkalomból színpadra lép a komponista fia, Lukas Ligeti, és Budapestre látogat Ligeti özvegye, a 93 éves Ligeti Vera is.

A fesztiválprogram három pillérét három zenekari koncert adja a kortárs zene vezető hazai együtteseivel: május 22-én a Budapesti Vonósok, május 25-én az UMZE Kamaraegyüttes, május 28-án, a szerző születésnapján pedig a Keller András és Rácz Zoltán által alapított Ligeti Ensemble játszik a BMC Koncerttermében. Ezen a hangversenyen a BMC-ben élő és dolgozó Kurtág György mellett Eötvös Péter és Vidovszky László új, Ligeti emlékének ajánlott műveit szintén hallhatja a közönség.

„Ligeti, Kurtág és Eötvös életműve szimbolikus és kézzelfogható értelemben is a Budapest Music Center kortárs zenei tevékenységének alapjait jelentette 25 évvel ezelőtt, és jelenti ma is. Azért dolgozunk, hogy a 20. század kortárs zeneszerzői a 21. század klasszikusaivá váljanak” – idézte Gőz Lászlót, a BMC igazgatóját a közlemény.

Hírdetés

Ligeti György lenyűgöző és olykor mai füllel is meghökkentő remekművei közül számos szóló- és kamaradarab hangzik el a fesztiválon, Károlyi Katalin, az Amadinda Percussion Project, Rácz Zoltán, Holló Aurél, Ittzés Gergely, Csalog Gábor, Fábri Flóra és Zétényi Tamás előadásában, de nem maradhat el az egyszerre száz metronómon megszólaló, hipnotikus erejű Poéme symphonique sem.

A vokális darabokból a 2022-es Kodály Zoltán Kórusverseny győztese, a Pax et Bonum Kamarakórus nyújt válogatást, Balogh Máté erre az alkalomra komponált a cappella műve mellett.

A hangversenyeket kísérő társprogramok sorában május 23-án a Ligetivel szoros baráti és szellemi kapcsolatban állt 97 éves Kurtág Györggyel, valamint a Ligetivel sokáig együtt dolgozó Eötvös Péterrel beszélget Fazekas Gergely zenetörténész.

A mozivásznon, a 2001: Űrodüsszeiában és más filmalkotásokban megszólaló műveiről Dargay Marcell zeneszerző tart előadást május 24-én. A fesztiválhoz lemezmegjelenés kapcsolódik: a BMC Records új kiadványán Zétényi Tamás a 20. századi vonósirodalom legjelentősebb szólódarabjait adja elő, köztük Ligeti cselló- és brácsaszonátáját.

A dzsessz- és elektronikus zenei fellépők között lesz a Modern Art Orchestra Fassang Lászlóval, a Lukács Miklós Cimbiózis Trió a Ligeti Ensemble tagjaival, a Moment’s Notice Trio pedig Lukas Ligetivel és Fekete-Kovács Kornéllal helyezi új kontextusba Ligeti műveit.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »