Fertőzés gyanúja miatt két napra bezárják a Vadas fürdőt Mészáros Richárd2025. 06. 14., szo – 18:11
Az érsekújvári tisztiorvosi szolgálat ma délelőtt fertőzés gyanúja miatt szállt ki a párkányi Vadas fürdőbe, és az összes medencéből vízmintát vettek. Ha a minták rendben lesznek, akkor már hétfőn délelőtt nyitnának, ha nem, akkor a hatóság szerint lépnek – közölte az igazgató.
Amint arról korábban mi is beszámoltunk, egy ritka és súlyos bakteriális fertőzéssel fekszik egy tizenkét éves fiú az egyik pozsonyi kórházban. A fiú egy olyan, életveszélyes állapotot okozó parazitával fertőződhetett meg, amely belélegezve, az orron keresztül jut az agyba. Mint kiderült, a srác a párkányi Vadas fürdőben járt, mielőtt jelentkeztek nála a tünetek. Sikerült a Vadas igazgatóját elérnünk, aki az Új Szóval annyit közölt, hogy a fiú egy úszótanfolyamon vett részt a fürdőben, június másodika és hatodika közt, és tizenkettedike körül tört ki rajta a fertőzés.
„Az illetékesek annyit mondtak, hogy egy olyan baktérium okozta nála a betegséget, amely már több évtizede nem fordult elő. Mindenesetre ma, azaz szombat délelőtt a Vadas összes medencéjéből mintát vett a járási tisztiorvosi szolgálat”
– mondta Hogenbuch Endre igazgató.
A Vadas főnöke hozzátette, egyelőre nem igazolódott be, hogy a fürdő bármelyik medencéjének vize fertőzött lenne. A hatóság a minták kiértékeléséig és a laborvizsgálatok lezárultáig óvintézkedésként bezárja a Vadast. Azaz holnap, vasárnap és hétfőn a fürdő összes kültéri medencéje zárva lesz. A benti wellness viszont továbbra is üzemel.
Ha a tisztiorvosi szolgálat hétfőn azt mondja, hogy minden rendben, azaz nincs fertőzés, akkor a tervek szerint már hétfőn dél körül kinyitunk, ha gond van, akkor a hatóság parancsa szerint járunk el – közölte Hogenbuch Endre. Az igazgató szerint a vizet rendszeresen klórozzák, és gyakrabban is cserélik, mint kéne, vagyis igyekeznek maximális higiéniát, víztisztaságot biztosítani.
Kapcsolódó cikkünk
A fiút jelenleg a pozsonyi gyermekkórházban (NÚDCH) kezelik, állapota kritikus.
Súlyos állapotban került kórházba egy tizenegy éves fiú, miután vélhetően egy ritka, halálos parazitával fertőződött meg egy dél-szlovákiai fürdőben.
A gyanú szerint a fiú az úgynevezett „agyevő amőbával” (Naegleria fowleri) fertőződhetett meg, amely meleg édesvízben fordul elő, és agygyulladást okoz. A fertőzés rendkívül ritka, de szinte mindig halálos.
A fiú korábban a párkányi Vadas termálfürdőben is járt, ezért a fürdőt elővigyázatosságból ideiglenesen, június 15–16. között bezárták, a vízminták elemzése folyamatban van. További megbetegedést eddig nem regisztráltak.
A fürdő szerint eddig semmilyen kórokozót nem találtak a vízben. A fiú néhány nappal ezelőtt járt a fürdőben, a medencéket azóta többször is leengedték és újratöltötték.
(tvnoviny.sk)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »