Férgek parlamentje

Férgek parlamentje

Kevés országnak adatott meg Európában, hogy megvédje magát a nemzetközi politika legaljasabb stratégiájától, a migránsok betelepítésétől.  Magyarország volt egy első, amelynek kormánya szembeszállt azzal, amit Európában láttunk, s látunk nap-nap után.  Azonban kevés európai országban él annyi szar hazaáruló, annyi aljas dögevő, mint Magyarországon. És ma a dögevők győztek, Magyarország pedig elbukott.

Mától kezdve a nyolcosztályos liberális Schulz és gazember bandája kétannyi migránst fog ideutaztatni, megtelik a Keleti aluljáró, és senki nem lesz biztonságban aki kilép az utcára, de majd azok sem lesznek biztonságban, akik nem lépnek ki… és mit mondhat az ember ebben a drámai helyzetben, amelyben az ellenzék Szálasi söpredékéhez hasonlítható. Utoljára ők adták el a vesztes hatalomnak Magyarországot. Csak ma még aljasabb a hazaárulás, hiszen a magyarkodó kommunisták, mint Vona vagy Toroczkay sem szavaztak… de nem szavazott a többi nemzetiszínbe csavart rohadt féreg sem, akik a jóérzésű magyarok tízezreit járatták ma le, hiszen a Jobbikos választók választották ezeket gerinctelen, magyarellenes senkiházikat, akik lányaink, asszonyaink biztonságát, hazánk szuverenitását és migránsnélküliségét feladták Soros pénzéért, az ATV-s szereplések lehetőségéért,  s legfeljebb elmennek valamelyik arab országba, ha itt elkezdik lefejezni, kínozni, megkövezni, erőszakolni a lakosságot. Hiszen az iszlám az utolsó reménysége – Vonának.

Mit szólna mindehhez a tudós és áldott emlékű nagy püspök, Hegedűs Lóránt, akinek fia és menye is e hazaárulók korántsem dicső társaságában némán és egyetértőn élvezi a tagság által és alapján nyert anyagiakat? Bizonyára vígasztalhatatlanul sírna… mert az Ő lelke nem bírná ezt az árulást elviselni könnyek nélkül. S mit szólnának a többi nagyok, akiket a hazaárulók hivatkozásul használnak csupán. Hol vannak ezek a férgek Horthytól, Prohászkától, Mindszentytől, Zadravecztől, Teleki Pál Gróftól, Márton Árontól és sorolhatnám nagyjainkat, akik életüket és szabadságukat szó nélkül hajlandók voltak vagy lettek volna feláldozni a Haza oltárán?

A gyűlölet egy ország vesztét okozta. A gyűlölet azok iránt, akik az országot megvédeni akarták. De nem csupán e parlamenti ócska vigécek a bűnösök mindebben, hanem az a Jobbikos tagság, amely megválasztotta és hivatalban tartotta a templomban Horthy-szobrot állító hazug niemandokat… Bűnös a hazaárulásban a 3,3 millión kívüli összes állampolgár, aki nem élt szavazati jogával, amikor a haza védelméről kellett volna dönteni. A bűnösök azok is, akik ma hagyják, hogy a parlamentből kijőve pofon nélkül hazajussanak ezek a rohadékok. Mert senki nem fogja őket bántani. Ma még…

Hírdetés

Fájdalom és csalódás íratja velem mindezt… mert a Fidesz képviselőkön kívül nincs még három magyar a Parlamentben, aki megmenthette volna a haza és a nemzet tisztességét, önbecsülését… Mától ugyanis semmilyen becsülete nem maradt a magyarságnak az Unióban (sem). Mától a magyarországi magyarok megérdemlik mindazt, ami a migránsáradattal jár. A primitívséget, az erőszakot, azt, hogy a sajtó ne írhassa le többé, mi történik a magyarokkal, s azt, hogy a migránsnak több pénze és nagyobb joga (később hatalma) legyen, mint a magyarnak. A magyarság döntött. S mi, nemzetben gondolkodók ismét, mint e gyászos magyar történelem alatt Mátyás óta mindig, alulmaradtunk. Magunkkal rántva a Kárát-medence minden magyarját.  Mert ma a Kárpát-medence minden magyarja szégyenkezhet, mert egy olyan ócska anyaországtól várt támogatást, olyanra volt büszke, amely nem védte meg sem őt, sem önmagát…

Ne legyen irgalmas az Isten ehhez a nemzethez! Mert az irgalom abban állt, hogy módunk és lehetőségünk lett volna arra, amire többé nem lesz. Megvédeni a hazát…

Orbán Viktor helyében én most felállnék. Csinálja más. Hiszen egy hazaáruló nemzetet nem lehet önmagától megvédeni.

Stoffán György

The post Férgek parlamentje appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »