Ferenczi Attila beregszászi színész, valamint Lovász Edina és Zenekara nyerte az idei Versünnepet

Ferenczi Attila beregszászi színész, valamint Lovász Edina és Zenekara nyerte az idei Versünnepet

Megosztott első díjat adtak ki a Versünnep 2023 hivatásos versenyzőknek rendezett seregszemléjén április 11-én. Ferenczi Attila beregszászi színész, valamint Lovászi Edina és Zenekara bizonyult a legjobbnak a Nemzeti Színházban tegnap megrendezett döntőn. 

A magyar költészet napján tartották a professzionális művészek Versünnep 2023 döntőjét a budapesti Nemzeti Színházban. Április 11-én a hivatásos előadóművészeknek rendezett megmérettetésen

A „Reszket a lelkem, mert eszembe jutottál” Versünnep 2023 megosztott első díját Ferenczi Attila beregszászi színész, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze kapta, aki Füzesi Magda Zárszámadás című versét szavalta óriási belső feszültséggel, hatalmas erővel és megrendítő hitelességgel. Megosztott első díjat kapott Lovászi Edina és Zenekara, akik Petőfi Sándor Reszket a bokor, mert… című versének igazi 21. századi életérzéssel megzenésített változatát adták elő fiatalos erővel, a szerelem extázisával áthatva. Az első helyezettek pénzjutalomban részesültek, Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas képzőművész Versünnep kisplasztikáját Ferenczi Attilának ítélte a grémium.

Hírdetés

Értékes jutalmakat ajánlott fel a versenyzőknek a Hungarikum Szövetség, a Nemzeti Színház, az Orpheusz Kiadó, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó mellett több kulturális szervezet és borászat is.

A zsűri elnöke Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész volt, mellette Erős Kinga kritikus, szerkesztő, a Magyar Írószövetség elnöke, Kolti Helga színművész, a Versünnep Alapítvány elnöke, Neumann Balázs zongoraművész, zeneszerző, a Versünnep 2022 fődíjasa és Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész vett részt a rangos grémiumban.

A verseny döntőjét követően, a Versünnep 2022. évi díjazottjainak, valamint Szirtes Edina Mókus, Szemerédi Bernadett és Gyöngyös Gábor Triójának műsora zárta.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »