Ferencz Orsoly kőkeményen kiosztotta az ellenzéket

Ferencz Orsoly kőkeményen kiosztotta az ellenzéket

A konzervatív feminizmus vetélytárs helyett partnerként tekint a férfire. – Ezt olvassák el!

A konzervatív feminizmus vetélytárs helyett partnerként tekint a férfire. – Ezt olvassák el!

– A nyugati civilizáció állapota figyelmeztet arra, hogy a keresztény-konzervatív értékrendet olyanoknak kell képviselni, akik a magyar nőtársadalom szempontjából megértően, hitelesen, de határozottan nyilvánulnak meg – fogalmazott a Női érdekképviselet a kereszténydemokráciában című konferencián köszöntőjében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos szerint mára a liberálisból radikális, a feminizmusból férfigyűlölet lett, egy nyelvi és fogalmi megosztottság jött létre, amin változtatni kell.

 

Bár a miniszterelnök-helyettes személyesen nem tudott részt venni a konferencián, de Semjén Zsolt levelében úgy fogalmazott, napjainkban, amikor a család, férfi és nő fogalmát relativizálni akarják, különösen fontos ez a konferencia – jelezte. A Női érdekképviselet a kereszténydemokráciában című konferencia célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a konzervatív nézőpontú női érdekképviselet jelenlétére, szükségességére és annak megismertetésére Magyarországon és a Kárpát-medencében. 

Az eseményt Horváth Júlia Borbála kutató, a KDNP Nőtagozatának tagja, valamint Kovács-Pifka Péter, a KDNP Foglalkoztatásügyi Szakbizottságának elnöke nyitotta meg. Horváth Júlia Borbála kulturális antropológusként úgy látja, a nők érdekképviseletének iránya jelenleg nem illeszkedik a keresztény-konzervatív értékrendbe.

– Olyan női érdekképviseletet szeretnénk, ami nem liberális, hanem konzervatív, nemzeti érzületű, mert ebben le vagyunk maradva – fogalmazott. 

Mint mondta, ugyancsak fontos téma férfiak és nők kapcsolata, mert bár a történelmet elsősorban férfiak írták, de később a nők is nyilvánosság elé léptek. A felsőoktatásban ma már magasabb a nők aránya, mint a férfiaké, a kérdés, hogy tehetségüket hogyan tudják kibontakoztatni és kamatoztatni – mutatott rá Horváth Júlia Borbála. Hozzátette, a harmonikus férfi-nő kapcsolat és gyermekvállalás nélkül nincs jelen és jövő, ezért közös feladatvállalásukat fel kell karolni, mert gyermekek nélkül nem lesz kihez beszélni a jövőben.

Kovács-Pifka Péter köszöntőjében arról beszélt, nem ellentmondás férfiként beszélni a nők érdekéről, szerepéről. Szerinte a két nem nem létezik egymás nélkül, ha egyik vagy másik érdeke sérül, az mindkettőnek rossz, ezért kitejesedésük nemcsak családjainkat, de nemzetünket is felemeli. 

A két nem egyenjogúsága alapvető kereszténydemokrata érték 

– hangsúlyozta.

Hírdetés

Bíró Rozália, az RMDSZ és az EPP Nőszervezetének elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak elkötelezett nemzetépítő munkájáért, aminek köszönhetően az erdélyiek érzik, hogy él a nemzet, és ennek a nemzetnek ők is részei. – Áldás számunkra, hogy vannak olyan vezető politikusai a magyar nemzetnek, akik túl azon, hogy sokoldalú tapasztalattal rendelkeznek és dolgoznak, odateszik mellé azt a lelkiséget, amivel fel tudják emelni a Kárpát-medencei magyar lakosságot.

A feminizmus kifejezés alapvetően nem szerencsés – jelentette ki előadásában Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos. Mint mondta, a mozgalom sokat tett azért, hogy mára a fogalom szinte szitokszóvá váljon. Ma általában feministának tartják azt a nőt, akinek határozott elképzelései és elvárásai vannak – mutatott rá. 

Új kifejezések bevezetése minden időben nehézkes, mára a liberálisból radikális, a feminizmusból férfigyűlölet lett, tehát nyelvi és fogalmi megosztottság jött létre – magyarázta. 

De mi a neve annak az irányzatnak, ami női érdekképviselettel akar foglalkozni, de elutasítja a feminizmus túlkapásait? Hogyan lehet ettől a fajta feminizmustól elhatárolódni, aminek sokkal inkább vannak politikai céljai, mint elvei? – tette fel a kérdéseket a miniszteri biztos. Szerinte vissza kell térni a konzervativizmushoz annak mértékletességével, vállalva, hogy ezzel akár idejétmúltnak tűnik. 

Ferencz Orsolya hangsúlyozta, a szélsőséges genderisták valójában nem a női érdekeket védik, a konzervatív elképzelések viszont ellenállnak a radikális túlkapásoknak. A pro-feminizmus a szélsőségtől való elhatárolódást is jelenti.

A liberális feminizmus hitegette a nőket, arra inspirálta őket, hogy az egyenlőségért és érvényesülésért lázadjanak. Az évszázados sztereotípiákra építettek és a saját stílus kialakítása helyett férfiasodtak, másolták és átvették a férfiak feladatait. A miniszteri biztos úgy véli, a nők szellemi kibontakozásuk által elismert, előre vivő tagjai lesznek a társadalomnak. 

A konzervatív feminizmus józan, értékóvó, a férfiakat nem vetélytársnak, hanem partnernek tekinti. Isten előtt mindkét nem egyenlő, ezt az irányt kell képviselnünk 

– szögezte le Ferencz Orsolya. Hozzátette, ha a szélsőséges progresszió továbbra is a jelenlegi, hatalmas mértékben tör előre, akkor hatalmas harcok várnak a nőkre a jövőben.

Borítókép: Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos

www.magyarnemzet.hu

 

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »