Ferenc pápánál tett látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök

Ferenc pápánál tett látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök

Ferenc pápánál tett hivatalos látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön Vatikánvárosban.

Ferenc pápával a közösségekről, közösségeink jövőjéről beszélgettünk – hangsúlyozta a köztársasági elnök a helyszínen magyar újságíróknak. Hozzátette: a találkozón érintettek egy személyes témát is, amely a pápa budapesti látogatásakor mondott beszédének egyik üzenetét érintette. Ferenc pápa Szent István egyik intelmét említette, amely úgy szól: légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen – idézte fel Sulyok Tamás, kiemelve: ez Szent István fontos üzenete, s nem véletlen, hogy éppen Ferenc pápa hívta fel rá a figyelmet.

Vatikánváros, 2024. április 25.
A Sándor-palota által közreadott képen Ferenc pápa érkezik arra a magánkihallgatásra, amelyen a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta a Vatikán VI. Pál csarnokában 2024. április 25-én. A magánkihallgatáson részt vett Sulyok Tamás köztársasági elnök is.
MTI/Sándor-palota/Kékesi Donát

A köztársasági elnök kifejtette: számára ez az intelem sokat mond, megérintette, ezért megkérdezte a pápát, neki ajándékozza-e, hogy mint mottót használhassa. Ferenc pápa pedig nagy örömmel nekem adta – idézte fel Sulyok Tamás. Elmondta: a pápának a Képes Krónika „csodálatosan szép” díszmásolati példányát, egy matyó terítőt és díszdobozba elhelyezett festett tojásokat ajándékozott, valamint megosztotta vele többek között a matyó hímzés történetének legendáját. Hozzátette: ráadás ajándékként a Szent István király intelmei Imre herceghez című kötetet vitte a Vatikánba, mivel  Ferenc pápa  múlt évi magyarországi látogatásakor említette, hogy a könyvtárában nincs meg ez a kiadvány.

Hírdetés

Vatikáni látogatásán Sulyok Tamás csütörtökön részt vett azon a kihallgatáson is, amelyen Ferenc pápa a Magyar Nemzeti Zarándoklatra érkezett magyarokat fogadta, majd ezt követően jelen volt a zarándoklatot lezáró misén a Szent Péter-bazilikában.

Magyarországról, a magyarok lakta határon túli területekről és a nyugati magyar közösségektől ezerötszázan érkeztek a Magyar Nemzeti Zarándoklatra, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) hirdetett meg, köszönetként Ferenc pápa tavaly április 28. és 30. között Budapesten tett apostoli látogatásáért. A köztársasági elnök pénteken Fra John Dunlappal, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymesterével folytat majd megbeszélést.

MTI

The post Ferenc pápánál tett látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »