A Szentszéki Sajtóközpont március 6-án, csütörtökön reggel 8.19-kor újabb közleményt adott ki Ferenc pápa állapotáról, akit a római Gemelli-klinikán kezelnek február 14-e óta.
„A pápának nyugodt éjszakája volt, most pihen” – áll a szerda reggeli szentszéki sajtóközleményben.
A március 5-én, szerdán este kiadott közlemény friss információkkal szolgált Ferenc pápa állapotáról:
A Szentatya állapota ma is változatlan, légzési elégtelenség nem lépett fel.
Előre tervezett módon napközben magas áramlású oxigénterápiát kapott, és éjszaka újraindítják a nem invazív gépi lélegeztetést. (Műanyag cső bevezetése nélküli, maszkon át végzett gépi lélegeztetés – a szerk.)
A Szentatya intenzívebb légzési és mozgásterápiában vett részt.
A napot a karosszékben töltötte.
A klinikai kép összetettségét figyelembe véve biztos prognózis továbbra sem adható.
Ma délelőtt a 10. emeleti magánlakhelyén a Szentatya részt vett azon hamu megáldásának szertartásán, amellyel a celebráló pap meghintette, majd részesült az Eucharisztiában.
Ezután a munkájával foglalkozott.
Szintén a délelőtt folyamán felhívta Gabriel Romanelli atyát, a gázai Szent Család-plébánia plébánosát.
Délután pihent és dolgozott.
* * *
A Vatican News olasz nyelvű oldala híradásában a közlemény után hozzátette, hogy a pápa kétoldali tüdőgyulladása a kezelés alatt álló ilyen típusú betegség normális lefolyását mutatja. A Szentatya a kezelések során együttműködik, hangulata továbbra is jó. Az orvosok hangsúlyozták, hogy az elmúlt két napban nem fordultak elő kritikus események, de a további értékeléshez időre van szükség. A klinikai kép – az összetett egészségügyi helyzet mellett – továbbra is stabil.
Forrás: Szentszéki Sajtóközlemény
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


