Ferenc pápa vasárnap délben: Legyünk az evangélium bátor és örömteli tanúságtevői!

Ferenc pápa vasárnap délben: Legyünk az evangélium bátor és örömteli tanúságtevői!

Október 20-án a vasárnap déli Úrangyalát a Szentatya annak az ünnepélyes szentmisének a végén imádkozta el, amelynek keretében tizennégy új szentet avatott a Szent Péter téren.

A Mária-imádság előtti beszédében külön kiemelte a missziók mai világnapját, mely „arra emlékeztet bennünket, hogy a misszionárius evangéliumhirdetésnek az a célja, hogy mindenkihez eljuttassa a meghívást az Úrral való ünnepi találkozásra, aki szeret bennünket és azt akarja, hogy osztozzunk hitvesi szeretetének örömében”.

Az alábbiakban a pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Mielőtt befejeznénk ezt az eucharisztikus ünnepséget, köszönetet mondok mindnyájatoknak, akik eljöttetek, hogy kifejezzétek tiszteleteteket az új szentek előtt. Köszöntöm a bíborosokat, a püspököket, a papokat, a megszentelt személyeket, különösen a minorita szerzeteseket és a maronita híveket, a Consolata férfi és női misszionáriusait, a Szent Család Kis Nővéreit és a Szentlélek Oblátusait, valamint a különféle helyekről érkezett más zarándokcsoportokat. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm az Olasz Köztársaság elnökét, a többi hivatalos küldöttséget és a világi hatóságokat.

Üdvözlöm az ugandai zarándokok népes csoportját, az ország alelnökével együtt, akik abból az alkalomból érkeztek, hogy hatvan éve volt az ugandai vértanúk szentté avatása.
Allamano Szent József tanúságtétele arra emlékeztet bennünket, hogy figyelmet kell fordítanunk a legsebezhetőbb és legkiszolgáltatottabb népességekre. Különösen a brazil Amazonas esőerdőben élő yanomami népre gondolok, melynek tagjai között történt a mai szentté avatáshoz kapcsolódó csoda. Felhívást intézek a politikai és világi hatóságokhoz, hogy biztosítsák e népeknek és alapvető jogaiknak a védelmét, valamint lépjenek fel méltóságuk és területeik kizsákmányolásának minden formája ellen.

Hírdetés

Ma tartjuk a missziók világnapját, melynek témája – Menjetek, és hívjatok mindenkit a menyegzőre (vö. Mt 22,9) – arra emlékeztet bennünket, hogy a misszionárius evangéliumhirdetésnek az a célja, hogy mindenkihez eljuttassa a meghívást az Úrral való ünnepi találkozásra, aki szeret bennünket és azt akarja, hogy osztozzunk hitvesi szeretetének örömében. Ahogy az új szentek tanítják nekünk: „minden keresztény arra hivatott, hogy saját tanúságtételével mindenféle környezetben részt vegyen ebben az egyetemes misszióban” (Üzenet a missziók 98. világnapjára, 2024. január 25.). Támogassuk imáinkkal és segítségünkkel mindazokat a misszionáriusokat, akik gyakran nagy áldozatok árán viszik el az evangélium világító örömhírét a föld minden tájára!

Továbbra is imádkozzunk a háborútól szenvedő népekért – a meggyötört Palesztináért, Izraelért, Libanonért, a meggyötört Ukrajnáért, Szudánért, Mianmarért és az összes többi országért–, és kérjük mindannyiuk számára a béke ajándékát!

Szűz Mária segítsen bennünket, hogy hozzá és a szentekhez hasonlóan az evangélium bátor és örömteli tanúságtevői legyünk!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »