Megjelent az In Ecclesiarum communione kezdetű apostoli konstitúció, amely II. János Pál 1988-as Ecclesia in Urbe kezdetű konstitúcióját váltja fel, január 31-től lesz hatályos. Megerősíti a püspöki tanács szerepét, a pápa jobban részese lesz a helynökségre vonatkozó kérdéseknek. Létrehoztak egy pénzügyekkel és egy visszaélésekkel foglalkozó felügyeleti szervet is.
Erősebb lesz a kollegialitás és a pápa mint Róma püspöke jobban jelen lesz a római egyházmegye minden fontos lelkipásztori, adminisztratív és gazdasági döntésében (a kinevezésektől a rendelkezésekig és a lelkipásztori programokig), mindig a pápa lesz az elnök a püspöki tanácsban, „a szinodalitás első szervében”, a vikariátus egyes hivatalainak tevékenysége pedig megszűnik vagy megváltozik. Megszűnnek az olyan tisztségek, mint a prelátus főtitkáré, új szerveket hoznak létre a pénzügyek és a visszaélések felügyeletére, és a vezetők hivatali idejét öt évben határozzák meg, amely csak újabb öt évvel hosszabbítható meg. Ezek azok az újdonságok, amelyeket az In Ecclesiarum communione kezdetű, január 6-án közzétett új apostoli konstitúció vezet be, amely hatályon kívül helyezi a korábbi, II. János Pál által 1988-ban kiadott Ecclesia in Urbe kezdetű rendelkezést, és átszervezi a helynökséget, amely tavaly belső ellenőrzésen esett át; az adminisztráció és az eljárások bizonyos aspektusait vizsgálták át.
A 2023. január 31-től hatályos konstitúció bevezető részében Ferenc pápa mélyreható elmélkedését olvashatjuk egyházmegyéjéről, a római egyházmegyéről: hangsúlyozza fontosságát egyházi szempontból, de beszél az ott élő emberek nehézségeiről és a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportok javára végzett tevékenységről is. A második rész felsorolja azt a 45 cikkelyt, amelyek nagy része változást jelent az előző alkotmány cikkelyeihez képest, számos új szempontot is bevezetve, kezdve a bíboros helynök tisztségével, akit most először definiálnak segédpüspökként; a püspöki tanács kiemelkedőbb szerepével; a különböző hivatalok elnevezésével (mindegyiknek a neve hivatal lesz, nem pedig, mint eddig bizonyos esetekben, szolgálat vagy központ).
A reformnak, amely szervesen illeszkedik a Praedicate evangelium nyomvonalába, pontos célja van: „az evangelizáló és zsinati lendület” visszaállítása a római helynökségben, hogy – írja Ferenc pápa – „a közösség, a párbeszéd és a felebaráti közelség példamutató, befogadó és átlátható helye lehessen a római egyházmegye megújulásának és lelkipásztori növekedésének szolgálatában”.
„A püspöki kollegialitás és minden megkeresztelt ember aktív részvétele” – ezt helyezi a pápa az egyházmegye küldetésének horizontjába, hogy Krisztusban gyökerezve és ráhagyatkozva a Lélek vezetésére le tudják győzni „a pelagianizmus kísértését, amely mindent leegyszerűsít arra, hogy immár a sokadik tervvel meg kell változtatni a struktúrákat”. A szövegben a pápa megismétli, hogy „az Egyház elveszíti hitelességét, amikor csupa olyan dologgal van tele, amelyek nem lényegesek a küldetése szempontjából, vagy ami még rosszabb, amikor tagjai, néha még a papi szolgálati tekintélyével felruházottak is, botrányt okoznak az evangéliumhoz hűtlen magatartásukkal”. Ferenc pápa fel is sorol „néhányat a legsúlyosabb és legsürgetőbb kötelezettségek közül”, amelyekhez szükség van a vikariátus lelkipásztori munkájára. Ezek közé tartozik, hogy éberen kell ügyelni a pénzügyi gazdálkodásra, „hogy az körültekintő és felelősségteljes legyen”, és „az egyházi javak birtoklását igazoló céllal összhangban történjen”.
A pápa a konstitúció 45 cikkelyének részletezésében a helynökség vezető személyiségeire is kitér: a bíboros helynökre, a helynökre és a segédpüspökökre. Mindegyiküket „határozatlan időre nevezem ki, és intézkedésemmel szűnik meg a megbízatásuk”.
A vikárius – ahogyan azt már az Ecclesia in Urbe megállapította – továbbra is gyakorolja „a püspöki tanítóhivatalt, a szentségek kiszolgálását és a lelkipásztori kormányzást a római egyházmegyében, rendes helynöki jogkörrel” a pápa által meghatározott keretek között. Emellett „a római egyházmegye rendes bírája”. „Az egyetemes Egyház kormányzása által megkövetelt széles körű elkötelezettség szükségessé teszi, hogy a római egyházmegye gondozásában segédkezzem. Ezért kinevezek egy bíborost a segédpüspökömmé és általános helytartómmá.” „A bíboros helynök – írja a pápa – rendszeresen és bármikor, amikor szükségesnek tartja, tájékoztatni fog az egyházmegye lelkipásztori tevékenységéről és életéről. Semmiképpen nem tesz fontos vagy a rendes ügymenetet meghaladó kezdeményezéseket anélkül, hogy előzetesen ne tájékoztatna róla.”
Az In Ecclesiarum communione megerősíti a püspöki tanács szerepét, amely „a szinodalitás elsődleges szerve” és „a megkülönböztetés, valamint a lelkipásztori és igazgatási döntések kiemelt helye” lesz. A Szentatya elnököl majd, amikor a testület havonta legalább háromszor összeül: „Az egyes ülések napirendjét a lehető leghamarabb el kell küldeniük” – írja elő Ferenc pápa. Hasonlóképpen „a püspöki tanács üléseiről a titkárként eljáró, a tanács elején kijelölt segédpüspök jegyzőkönyvet készít, amelyet el kell küldenie nekem, és az egyházmegyei általános levéltár erre szolgáló részlegében meg is kell őrizni”.
„A bíboros helynök – folytatja a pápa – az egyházmegyei lelkipásztori szolgálat koordinálásának feladatában mindig a püspöki tanáccsal egységben cselekszik, csak azután térhet el annak egybehangzó véleményétől, hogy velem együtt elbírálta az ügyet.” A püspöki tanácsnak a káplánok, a templomok rektorai és a lelkipásztori szolgálatok vezetői kinevezéséhez is beleegyezését kell adnia. A tanács feladata továbbá az egyházmegyei lelkipásztori program kidolgozása és ellenőrzése, valamint a lelkipásztori tevékenységre vonatkozó iránymutatások megfogalmazása, amelyeket azonban – írja a pápa – „a bíboros helynöknek jóvá kell hagynia, nekem pedig ratifikálnom kell”.
Ugyancsak a pápának kell jóváhagynia az egyházmegyei gazdasági tanácsra vonatkozó szabályzatot – ez a pápát az egyházmegye gazdasági igazgatásában segítő testület, amely számára ki kell jelölnie „az átláthatóság kritériumait a pénzeszközök kezelésében”. „Feladata, hogy a lelkipásztori jellegű útmutatásokat konkrét gazdasági és pénzügyi rendelkezésekké alakítsa. Minden évben előkészíti a római egyházmegye gazdálkodásának költségvetését, jóváhagyja a bevételek és kiadások végleges mérlegét, amelyet hozzám kell benyújtania végső jóváhagyásra.”
Ugyanezen okokból a római helynökségen létrehoztak egy független bizottságot mint belső ellenőrző szervet, a pápa által jóváhagyott saját szabályzattal, amely hat, szintén a pápa által kinevezett tagból áll, akik „igazoltan rendelkeznek jogi, polgár- és kánonjogi, pénzügyi és adminisztratív kompetenciákkal, akik esetében nem merülhet fel esetleges összeférhetetlenség, és akiknek kinevezése hároméves időtartamra szól”. Évente egyszer a bizottságnak jelentést kell tennie a pápának, miután havi rendszerességgel ülésezett, és „ellenőrizte a vikariátus adminisztratív, gazdasági tevékenységét és munkájának előrehaladását”.
Az új alkotmány megváltoztatja a helynök szerepét, akit a pápa január 6-án nevezett ki Baldassare Reina segédpüspök személyében. Az új szabályozás szerint a helynök ténylegesen gyakorolja a prelátus titkár feladatait, amelyeket az előző alkotmány 18. cikke szabályozott – ez a tisztség nem szerepel az új dokumentumban. A helynök – áll a közleményben – „segíti a bíboros helynököt”, „koordinálja az egyházmegyei Kúria belső adminisztrációját”, „irányítja azokat a hivatalokat, amelyek ellátják a helynökség főtitkárságának szolgálatát”. Feladata továbbá „a helynökségi hivatalok koordinálása feladataik ellátása során”, valamint „annak felügyelete, hogy a helynökségi alkalmazottak hűségesen végezzék a rájuk bízott feladatokat”. Szintén a helynökre bízza a pápa egy ugyanaznap közzétett dekrétumban a lateráni apostoli palota préposti feladatainak ellátását, valamint azt a feladatot, hogy „ellenőrizze és benyújtsa hozzám a Római Zarándok Művek, a Caritas, a Hit Megőrzésének Római Műve (Opera Romana Preservazione della Fede), az alapítványok, a testvérületek, a főtestvérületek és a vikariátushoz kapcsolódó testületek minden új alapszabályát és szabályzatát”.
Ami a hét segédpüspököt illeti, a pápa a konstitúcióban ezt írja: „Ők az én püspöki helytartóim, és rendes helytartói hatalommal rendelkeznek azon a területi egységen, amelyre én neveztem ki őket.” A négy területi egységben „gondos mérlegeléssel hozzák meg a saját területüket érintő megfelelő lelkipásztori és közigazgatási döntéseket, és a püspöki tanács többi tagjának véleményét meghallgatva, a bíboros helynökkel egyetértésben hajtják végre a hatáskörükbe tartozó adminisztratív döntéseket”. A közzétett rendelet minden egyes segédpüspökhöz hozzárendeli a hatáskörébe tartozó különböző ágazatokat, területeket és lelkipásztori szolgálatokat.
Új és nagyon részletes szabályok vonatkoznak az új plébánosok kiválasztási eljárására is, akiknek „fel kell mérni lelki, pszichológiai, intellektuális és lelkipásztori tulajdonságait és korábbi szolgálati tapasztalatait, ha vannak ilyenek”. A fiatalabb jelöltek esetében a képzőik és „a személyiségüket és korábbi tevékenységüket ismerő püspökök” véleményét kell kikérni. „A bíboros helynök, miután végzett az eljárással – írja a pápa –, a plébánosi tisztségre jelölteket esetleges kinevezés céljából felterjeszti hozzám, és kinevezi a plébánoshelyetteseket”. Szintén a pápának nyújtja be a helynök a „diakónus- és papszentelések előtt a szent rendek püspöki tanács által jóváhagyott várományosainak aktáját”.
Az általános szervezeti felépítésbe új hivatalok kerülnek be (például a börtönpasztorációé), a fellebbviteli bíróság megszűnik („A római helynökség fellebbviteli bíróságának hatáskörébe utalt ügyeket a Rota Romana Bírósága tárgyalja és dönti el” – áll a dokumentumban), és létrehozzák a kiskorúak és kiszolgáltatott személyek védelmével foglalkozó szolgálatot, amely a pápa által kijelölt segédpüspökön keresztül a püspöki tanácshoz tartozik.
Fordította: Thullner Zsuzsanna
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
