A Szentatya április 16-án nem sokkal délelőtt 11 óra előtt a VI. Pál-terem mögötti termekben találkozott a Gemelli-klinika Alapítvány, a Katolikus Egyetem és a Vatikáni Állam Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóságának vezetőségével és munkatársaival, összesen mintegy hetven emberrel, akik a múlt hónapban kórházi tartózkodása napjaiban segítették őt.
Ferenc pápa alig egy hónappal azután, hogy kiengedték a Gemelli-klinikáról, fogadni kívánta annak a kórháznak a munkatársait, amely 38 napig a lakóhelye volt, amikor a kétoldali tüdőgyulladás miatti kezelték. Egyelőre a Szent Márta-házban folytatja lábadozását, és – a Szent Péter téren és a bazilikában való megjelenésektől eltekintve – még nem kezdte újra nyilvános tevékenységeit, de szeretett volna találkozni azokkal, akik betegsége idején segítették és ápolták őt.
A Gemelli Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, Daniele Franco néhány szóban üdvözölte a pápát, szép húsvétot és egészsége helyreállását kívánta. Ezt követően Ferenc pápa mindenkinek köszönetet mondott, biztosítva mindannyiukat az imáiról, és a maga számára is kérte imáikat. „Köszönöm a kórházban végzett szolgálatotokat, nagyon jó, csak így tovább!” – zárta beszédét.
Ezután egyenként köszöntötte a jelenlévőket, mindenkinek köszönetet mondott, kezdve az egyetem rektorával, Elena Beccallival. A találkozó mintegy 20 percig tartott.
*
Ferenc pápa már március 23-án, azon a nevezetes vasárnapon, amikor elhagyta a klinikát, délelőtt röviden üdvözölni akarta a Katolikus Egyetem és a Gemelli-klinika személyzetét és felsővezetését, az őt kezelő orvosi csapattal együtt. Ezután 12 óra körül mindannyian követték a pápát a klinika előtti térre, és elvegyültek az ott összegyűlt mintegy 3000 ember között, akik búcsút vettek Róma püspökétől. Számos beteg is volt köztük. Éppen ők voltak azok – írta Beccalli –, akik „tükrei voltak egy olyan szenvedésnek, amelyet Ferenc pápa meg akart osztani, nem akart elrejteni, megerősítve ezzel azt a mélységes emberséget, amely egész tanítóhivatalát jellemzi”.
„Ha az Egyház valóban arra hivatott, hogy tábori kórház legyen, ahogy Ferenc pápa mondta, akkor a Gemelli-klinika és a hozzá kapcsolódó Orvosi és Sebészeti Kar különösen örül annak, hogy maguk is hozzájárulhattak a Szentatya gyógyulásához” – erősítette meg a rektor, köszönetet mondva az orvosoknak és az ápolóknak, akik „példamutató módon fejezték ki szakmaiságukat, elkötelezettségüket és emberségüket, tükrözve a gondoskodásnak azt a hivatását, amelyről maga Ferenc pápa oly nagy szeretettel írt.”.
Forrás: Vatikáni Rádió olasz nyelvű szerkesztősége
Fotó: Vatican News, Szentszéki Sajtóközpont
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


