Ferenc pápa szavai erőt adtak a Jónak lenni jó! akció közreműködőinek

Ferenc pápa szavai erőt adtak a Jónak lenni jó! akció közreműködőinek

Világszerte számos humanitárius kérdéssel foglalkozik Ferenc pápa, aki a magyar közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági kampányát is támogatja. A szervezőknek óriási motivációt jelent, hogy az egyházfő számára fontos a kezdeményezés – minderről a Duna Almárium című műsorában beszélt Siklósi Beatrix projektvezető, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója.

Ferenc pápa mindig is kiemelt figyelmet fordított az emberi méltóságra és a szolidaritásra. A katolikus egyházfő aktívan hirdeti az evangéliumi értékeket, és arra buzdítja a híveket, hogy személyesen tegyenek jót másokért.

Amikor megismerkedett a közmédia nagy múltú karitatív akciójával, a Jónak lenni jó! kezdeményezéssel, azonnal felismerte annak fontosságát, és támogatásáról biztosította a szervezőket: 2013-ban pápai áldást kapott a kampány.

A jótékonysági esemény projektvezetője, Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója a Duna Almárium című műsorában mesélt ennek jelentőségéről.

Hírdetés

„A stúdióelőtérben figyeltem a Szentatya beszédét, és emlékszem, vissza is kérdeztem a kollégáktól, hogy jól hallottam-e, amit mondott. Nagyon meglepődtem a gesztusán. Két évvel ezelőtt levélben kerestem meg őt, amikor a covid-árvák megsegítésére gyűjtöttünk, ám azóta sem feledkezett meg rólunk, ez sok erőt ad a munkánkhoz” – jelentette ki Siklósi Beatrix, majd hozzátette, Ferenc pápa 2021-ben felajánlott egy gyönyörű egyházi alkotást is a koronavírus árváinak megsegítésére, a szívéhez legközelebb álló szent, Szent József szobrát ajándékozta oda.

A Kossuth Rádió csatornaigazgatója a műsorban hozzátette, Ferenc pápa budapesti látogatásának közvetítése történelmi feladat volt a rádió számára. A három nap alatt több mint 18 órányi adást készítettek, amellyel nemcsak a hívőket, hanem a hitüket keresőket, és a kételkedőket is szerették volna megszólítani. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken, ahol 60 napig elérhetők az Almárium korábbi adásai is. A pápalátogatásról készülő valamennyi műsor elérhető a közmédia online felületein is: a Médiaklikken és a Bizony, Isten! vallási YouTube-csatornán.

Almárium – szakértő- és sztárvendégekkel, minden hétköznap 13:30-tól, folytatás 15:00-kor és 16:50-kor a Dunán!

(MTVA/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »