Ferenc pápa részvéttáviratot küldött Pell bíboros halála kapcsán

Ferenc pápa részvéttáviratot küldött Pell bíboros halála kapcsán

Ferenc pápa részvéttáviratot küldött Giovanni Battista Re bíborosnak, a Bíborosi Kollégium dékánjának George Pell bíboros január 10-én este Rómában bekövetkezett halála után, aki, miként a Szentatya fogalmazott, „rendületlenül és kitartással követte Urát a megpróbáltatások idején is”.

A Szentatya részvéttáviratában emlékeztetett Pell bíboros következetes és elkötelezett tanúságtételére, az evangélium és az Egyház iránti elkötelezettségére, valamint különösen a Szentszékkel való szorgalmas együttműködésére annak közelmúltbeli gazdasági reformja során, „amelynek alapjait határozottan és bölcsességgel fektette le”.

Az ausztrál bíboros január 10-én, életnek 81. évében, egy tervezett csípőműtétet követő kardiológiai komplikáció következtében hunyt el.

Hírdetés

Üzenetében a Szentatya kifejezte: szomorú a bíboros, a Gazdasági Titkárság tiszteletbeli prefektusának halálhíre miatt, és lelki közelségét fejezte ki a dékánnak és az egész Bíborosi Kollégiumnak, valamint Pell bíboros rokonainak. Ferenc pápa elismeréssel szólt a főpásztor tanúságtételéről és tevékenységéről. Imádkozik, hogy „ez a hűséges szolga, aki a megpróbáltatások idején is rendíthetetlenül, kitartással követte Urát, befogadást nyerjen a mennyei örömbe, és elnyerje az örök béke jutalmát”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »