Nagycsütörtök délután a Szentatya Civitavecchiában, az Új Büntetés-végrehajtási Komplexumban mutatta be az esti misét az utolsó vacsora emlékére, melynek keretében megmosta tizenkét, különböző korú és nemzetiségű fogvatartott lábát.
Az alábbiakban közzétesszük Ferenc pápa rögtönzött homíliájának fordítását.
Minden nagycsütörtökön ezt a szakaszt olvassuk az evangéliumból [Jn 13,1–15]: egyszerű dologról van szó. Jézus a barátaival, a tanítványaival együtt vacsorázik. A húsvéti vacsorát ülik meg. Jézus megmossa tanítványai lábát, s ezzel különös dolgot tesz, mert abban a korban a rabszolgák mosták meg az emberek lábát a ház bejáratánál. Aztán Jézus – egy szintén szívhez szóló gesztussal – megmossa az árulónak, az őt eladó tanítványnak a lábát. Jézus ilyen, és egyszerűen ezt tanítja nekünk: ti is mossátok meg egymás lábát!
Milyen jó lenne, ha ezt mindennap és minden emberrel megtehetnénk: de mindig beférkőzik az érdek, amely olyan, mint a begyűrűző kígyó. És megbotránkozunk, amikor azt mondjuk: „Elmentem abba a közhivatalba, és borravalót kellett fizetnem.” Ez fáj, mert nem jó. És gyakran megesik, hogy az életben saját érdekeinket keressük, mintha borravalót kérnénk egymástól. Ezzel szemben fontos, hogy mindent érdek nélkül tegyünk: az egyik szolgálja a másikat, az egyik a másik testvére, az egyik segíti a másik fejlődését, az egyik kijavítja a másikat, és így kell a dolgokkal előrehaladni. Szolgálni!
Aztán ott van Jézus szíve, aki azt mondja az árulónak: „Barátom”, és vár is rá, egészen a végsőkig: mindent megbocsát. Ezt szeretném ma mindannyiunk szívébe helyezni, beleértve a sajátomat is:
És talán mindannyiunk szívében van valami, amit már régóta hordoz, ami ott „dübörög-zörög” benne, mint rejtett kis csontváz a szekrényben. De kérjetek bocsánatot Jézustól: ő mindent megbocsát. Csak a bizalmunkat akarja, mely arra késztet, hogy bocsánatot kérjünk. Megteheted, amikor egyedül vagy, amikor társaiddal vagy, amikor a pappal vagy. Ez egy gyönyörű ima a mai napra:
Ez az a gondolat, amelyet szeretnék itt hagyni nektek. Szolgálni, segíteni egymást, és biztosnak lenni abban, hogy az Úr megbocsát. És mennyit bocsát meg? Mindent! Hányszor? Mindig! Ő nem fárad bele a megbocsátásba: mi vagyunk azok, akik belefáradunk a bocsánatkérésbe.
És most megpróbálom ugyanazt tenni, amit Jézus tett: megmosom a lábatokat. Ezt szívből teszem, mert nekünk, papoknak kell az elsőknek lennünk mások szolgálatában, és nem mások kihasználásában. A klerikalizmus néha erre az útra visz bennünket. De szolgálnunk kell. Ez egy jel, a szeretet jele is ezek iránt a testvéreink iránt, és mindannyiatok iránt itt; egy jel, amely azt üzeni: „Én nem ítélek el senkit. Igyekszem mindenkit szolgálni.” Van valaki, aki ítélkezik, de ő egy kissé furcsa bíró: az Úr, ő ítél és megbocsát. Kövessük ezt a szertartást a szolgálat és a megbocsátás vágyával!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
