„Képes volt összefogni a csoportunkat, igazi iránymutató vezető, adott nekünk a Szentföldről hozott rózsafüzéreket, mindig mások szükségletei foglalkoztatták, nem csak a saját testi egészsége” – nyilatkozta a Ferenc pápát a Gemelli-klinkán ápoló orvoscsapatból az infektológiai osztály igazgatója a vatikáni médiának az együtt töltött napokról.
Saját személyének szűk határán túlra tekintett – Ferenc pápa mindvégig ilyen volt, és még inkább földi életének utolsó szakaszában: ahogy a lélegzete fogyott és a beszéde gyengült, a másokért való aggódása úgy vált még erősebbé – hangsúlyozta Dr. Carlo Torti, a Gemelli-klinika Fertőző Betegségek Operatív Osztályának igazgatója, a Szent Szív Katolikus Egyetem Fertőző Betegségek Klinikájának professzora, aki tagja volt annak orvoscsoportnak, aki a pápát kórházi tartózkodása során kezelte. A vatikáni médiának beszélt a pápa utolsó heteiről a kórházba érkezésétől kezdve egészen a húsvétvasárnapig, amikor Péter utódja lélekben átölelte a világot.
„A pápa iránymutató vezető volt számunkra, orvosok számára.”
„Felkavart minket a hír, hogy mi fogjuk ápolni a pápát. Arra kaptunk meghívást, hogy egy olyan személyt ápoljunk, aki lelkileg és erkölcsileg az egész világ számára támaszt jelentett. Az első vizit alkalmával – emlékszik vissza Torti doktor – az aggodalom feloldódott, mert a pápa a szenvedés idején ugyanúgy fordult hozzánk, mint bármelyik beteg, aki kiegyensúlyozottan viszonyul egy orvoshoz.”
Az infektológus hangsúlyozta, Ferenc pápa mennyire rábízta magát a kórházi személyzetre: „Ő is sokat segített abban, hogy jól menjen a kezelés. Nagyon összetartóak voltunk és nagyon koncentráltunk a szükségleteire, nemcsak a testi, hanem az emberi szükségleteire is. A közelség, a kézszorítás nagyon fontos volt neki, mint minden más betegnek.
„Többször adott nekünk rózsafüzéreket a Szentföldről”.
Torti elmesélte, hogy Ferenc pápa több alkalommal ajándékozott a Gemelli csapatának rózsafüzért, hangsúlyozva, hogy az a Szentföldről származik. Szerinte ez a megjegyzés nem volt véletlen: „Ezekben a pillanatokban is szem előtt tartotta, mennyire törékeny a világ. Ami meglepett, hogy
még akkor is, ha azokban a pillanatokban ő maga is rászorult a támogatásra, és ezt nagyon erősen érezte is. Lélekben egyértelműen a felebarát felé fordult” – folytatta az orvos, megemlékezve ezekről a jelekről, amelyek árulkodtak Jorge Maria Bergoglio személyiségéről, arról, hogy mindig nyitott volt a világra: „Olyan ember, aki felismerte az emberek szükségleteit; nem csak az anyagiakat, globális értelemben próbálta támogatni őket. Gyakorlatilag elvesztettünk egy vonatkoztatási pontot ebben a világban, amelyben úgy tűnik, egyre kevesebb van ilyenből”.
A pápa, a kapcsolatok szövője összehozta az orvosi csapatot is
„A nap végére az embernek inkább az marad meg, hogy mit tett, mit érzékelt, mit adott, semmint egy konkrét esemény – válaszolja Torti arra a kérdésre, emlékszik-e meghatározó jelentre –, de azt elmondhatom, hogy minden alkalommal, amikor bementünk a szobájába és – kezdetben hatalmas óvatossággal – megkértük, hogy megvizsgálhassuk, soha nem éreztette velünk, hogy kellemetlenséget okoznánk neki, még a számára legmegterhelőbb pillanatokban sem. Egyfajta világosságot sugárzott számunkra. Persze, voltak pillanatok, amikor nagyon aggódtunk, volt néhány visszaesés, de az, hogy egy csapatot alkottunk, és hogy ezt ő maga tartotta össze, egy kicsit gyógyír volt számunkra. Mi gondoskodtunk róla, ugyanakkor ő gondoskodott az egész csapatról.
Számomra ilyen az a beteg, akinek jó kapcsolata van az őt kezelő emberekkel, aminek az orvosok is nagyon örülnek. Röviden:
A pápa szívén viselte a világ „lélegzését”
Torti rámutat, hogy a pápa képes volt derűs légkört teremteni, szinte mintha el akarná tüntetni a személyét körülölelő mítikus légkört. Ez nyilvánult meg az április 16-án a Vatikánban a Gemelli-klinika, a Szent Szív Katolikus Egyetem és a Vatikánvárosi Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóság felső vezetésének és munkatársainak csoportja számára biztosított audiencián is: „A rangján túl leginkább a tekintélyes viselkedése miatt volt hivatkozási pont: az ember ilyenkor megérti, hogy
Számomra ez marad Ferenc pápa egyik legfontosabb jellemzője: közel lép és leereszkedik a másik szintjére, még akkor is, amikor az ember inkább csak a saját testi egészségére gondolna.” A lábadozás időszakára visszatekintve úgy érzékeltük, „olyan beteg, aki ragaszkodik az élethez és annak értékéhez, de ugyanakkor nagyon nyitott Isten akaratára. Ez az, ami véleményem szerint nyugalmat adott neki”.
„Még akkor is, amikor légzési nehézségei voltak és küzdött a lélegzetvételért, egyértelmű volt, hogy
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


