Ferenc pápa megváltoztatta a Miatyánk szövegét, nem mindenki örül neki

Ferenc pápa megváltoztatta a Miatyánk szövegét, nem mindenki örül neki

A pápa már 2017-ben is utalt rá, hogy ideje lenne az ima szövegét megváltoztatni.

Ferenc pápa már 2017. decemberében beszélt arról egy tévéinterjúban, hogy a római katolikus egyháznak meg kellene változtatnia a „ne vigy minket a kísértésbe” sor fordítását a világ legismertebb keresztény imájában.

Az egyházfő szerint a pontosításra azért van szükség, mert Isten nem viszi kísértésbe a saját gyermekeit, azt a Sátán teszi, így aztán a helyes megfogalmazás a

ne engedj minket kísértésbe esni.

Hírdetés

A francia katolikus egyház egyébként hasonló megfontolásból már korábban változtatott a szövegen, amelyet Jézus arámi nyelven mondott el, legelső fellelhető írásos formája pedig ógörögül található meg. Ezt fordították latinra – „Et ne nos inducas in tentationem” –, így terjedt el a nyugati kereszténységben, ennek nyomán pedig az egyéb nyelvekre történt fordításokban is.

Az új változatot – 16 évnyi kutatás után – most hagyta jóvá hivatalosan a pápa, ám a változtatás nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

„Meg vagyok döbbenve!” – idézi a Seattle Times a Déli Baptista Teológiai Szeminárium elnökét, Mohler Albertet, aki szerint „mélyen problematikus” a pápa húzása. „Ez az Úr imája, és nem a pápáé. Nem változtathatja meg Jézus szavait” – méltatlankodott Mohler.

Philip Lawler, a Catholic World News  szerkesztője azt kérdezi a New York Times-ban: „Hol fog ez megállni?” Szerinte Ferencnek immár szokásává vált a hívek összezavarása, így nincs mit csodálkozni azon, hogy egyre csak nő a feszültség a nyájon belül.

A brit Express a Twittertől is felvonultat néhány véleményt: van, aki szerint Ferencnek egyszerűen nincs joga megváltoztatni az Úr imádságát, és van, aki egyenesen a pápa lelövését szorgalmazza.

(24.hu)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »