Ferenc pápa megmutatta nekünk, Isten közöttünk van – Michael W. Banach beszéde a díszkötet-bemutatón

Ferenc pápa megmutatta nekünk, Isten közöttünk van – Michael W. Banach beszéde a díszkötet-bemutatón

December 4-én Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs és Technológiai Karán (PPKE ITK) mutatták be a Krisztus a jövőnk – Ferenc pápa apostoli látogatása Magyarországon című díszkötetet, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megbízásából a Magyar Kurír adott ki. Az alábbiakban közreadjuk Michael W. Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius ünnepi beszédét.

A ma bemutatásra kerülő emlékkönyvvel kapcsolatos teljesebb gondolataimat és reflexióimat annak előszava tartalmazza.

Hálás vagyok a lehetőségért, hogy most néhány rövid gondolatot mondhatok, megpróbálva kapcsolatot teremteni a kötet bemutatása és a ránk váró adventi és karácsonyi időszak között.

Az én betlehemem (Il mio Presepe) című új könyvhöz írt előszavában Ferenc pápa két jelről ír, amelyek mindig Jézus felismerésére vezetnek. Az egyik a csillagokkal teli égbolt. Megfigyeli, hogy sok ilyen csillag létezik, végtelenül sok, de mindegyik közül kiemelkedik egy különleges csillag, amely arra késztette a mágusokat, hogy elhagyják otthonaikat, és elinduljanak egy utazásra, amely elvezeti őket egy olyan helyre, mely számukra ismeretlen volt. Ugyanígy történik ez a mi életünkben is: egy bizonyos pillanatban valami különleges „csillag” döntésre, választásra, utazás megkezdésére hív bennünket. Ez az emlékkönyv pontosan ebben segíthet. Szavakban és képekben újraélhetjük azt a három felejthetetlen napot 2023. április végén. És így akár

Hírdetés

A Megváltó születése által megszentelt karácsony éjszakáján Ferenc pápa egy másik erős jelet is talál: Isten kicsinységét. Megfigyeli, hogy az angyalok egy jászolban született babát mutatnak a pásztoroknak. Nem a hatalom, az önteltség vagy a büszkeség jele. Nem.

És nem pontosan ezt mutatta meg nekünk a Szentatya magyarországi apostoli látogatása? Az elnöki palotában és a Kármelitában, a Szent István-bazilikában, a Boldog Batthyány-Strattmann László Intézet gyermekeivel, a szegényekkel a Szent Erzsébet-templomban és a görögkatolikus közösséggel való találkozáson, a Papp László Sportarénában, a Kossuth Lajos téri szentmisén és éppen itt, az Informatikai és Bionikai Karon.

Tehát ez egy értékes könyv. És olyan, amelynek vonzereje az adventi és karácsonyi időszakon túl is megmarad. Mert különleges csillagunkat követve és Istenünkkel járva felfedezzük, hogy valóban „Krisztus a jövőnk”.

Fotó: Halász Gábor

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »