Ferenc pápa megható találkozása egy román nagymamával

Jászvásárban (Iași) történt a találkozás, miközben Ferenc pápa áthaladt a tömegen. A pillantásuk összeért, és a Szentatya később a beszédében felidézte az idős asszony reménnyel teli pillantását: „Kár, hogy nem volt bátorságom odamenni.”

Egy idős, mosolygós nagymama volt, aki a karjában tartotta néhány hónapos unokáját, hogy megmutassa a pápának, aki áthalad a tömegen. Ferenc pápa visszanézett rá, és meghatódott – ez lett romániai útjának az egyik legjellegzetesebb képe, amelyet a vatikáni fotós meg is örökített.

Jászvásárban Ferenc pápa fiatalokkal és családokkal találkozott, hozzájuk intézett beszédében felidézte a különleges pillanatot: „Nem szeretném kihagyni, hogy elmeséljem egy élményemet, ami a téren történt. Ott volt egy idős asszony, meglehetősen idős, nagymama. Karjában volt az unokája, két hónapos lehet, nem több. Amikor elhaladtam előtte, megmutatta. Mosolygott, cinkos mosollyal, mintha azt mondaná nekem: »Nézd, én most tudok álmodni!« Annyira meghatódtam abban a pillanatban, hogy nem volt bátorságom odamenni, és idehozni őt. A nagymamák álmodnak, amikor növekednek az unokáik, és az unokák bátrak, amikor a nagyszüleik jelentik számukra a gyökereket.”

Hírdetés

A hazafelé tartó repülőgép fedélzetén az újságíróknak is megemlítette Ferenc pápa a jelenetet: „A hagyomány a gyökerek, melyek biztosítják, hogy a fa nőjön, virágozzon és termést hozzon. És megismétlem az argentin költő verséből azt a mondatot, amelyet nagyon szeretek idézni: »A virágpompa, melyben a fa tündököl, abból születik, amit alatta rejt a föld.« Örülök, mert Jászvásáron utaltam arra a nagymamára [a karján az újszülöttel]: »cinkos« mozdulat volt, és azok a szemek… Annyira meghatódtam abban a pillanatban, hogy nem reagáltam, és közben a pápamobil továbbment; végül is mondhattam volna annak a nagymamának, hogy jöjjön előre, hogy megmutassa azt a mozdulatot… És ezt mondtam az Úr Jézusnak: »Kár, hogy így történt, de te meg tudod oldani a helyzetet.« És a mi derék Francescónk [a hivatalos fényképész], amikor látta a kommunikációmat azzal a csillogó szemű asszonnyal, lefényképezte, és most nyilvánosan elérhető: ma délután láttam a Vatican Insideren [a La Stampa olasz napilap melléklete]. Ezek a gyökerek, és ez nőni fog. Nem lesz olyan, mint én, de én odaadom azt, ami az enyém. Fontos ez a találkozás [idősek és fiatalok között]. Aztán ott vannak az igék. Amikor a nagyszülők érzik, hogy vannak unokáik, akik továbbviszik a történelmet, elkezdenek álmodni – amikor a nagyszülők nem álmodnak, búskomorrá válnak –: de jó, van jövő! A fiatalok pedig, ezen felbátorodva, elkezdenek jövendölni és történelmet csinálni. Ez fontos.”

Forrás: Vatican Insider

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír
(tzs)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »