Ferenc pápa megérkezett Veronába

Május 18-án, szombaton reggel fél hétkor indult Ferenc pápa helikopterrel a Vatikánból és nyolc órakor érkezett Veronába, ahol Domenico Pompili veronai püspök és Luca Zaia, Venetó térségének elnöke fogadták.

A Szentatya a nap első programjaként Verona Szent Zénó nevű ősi székesegyházában fél kilenckor találkozott a tartomány papságának 800 képviselőjével, akikhez beszédet intézett. Negyed kilenckor pedig a templom előtti Szent Zénó téren találkozott a gyerekekkel, akihez szintén beszéddel fordult.

Ferenc pápa negyed 11-kor a város közepén álló történelmi amfiteátrumban, a Béke arénában vesz részt az „Igazságosság és a béke csókot váltanak” bibliai mottó jegyében tartott találkozón, ahol válaszol a feltett kérdésekre.

Innen a Montorio fogvatartási intézménybe látogat, ahol a fogvatartottakkal, az alkalmazottakkal és önkéntesekkel találkozik: beszédet intéz hozzájuk és velük is ebédel.

Hírdetés

A Szentatya három órakor érkezik a Bentegodi nevű városi stadionba, ahol elnököl a szentmisén és homíliát mond.

Ezt követőn visszaindul helikopterrel a Vatikánba, ahol negyed hét körül várják az érkezését. Másnap, május 19-én, Pünkösd főünnepén délelőtt tíz órakor vezeti a szentmisét a Szent Péter téren és tart homíliát.

Forrás és fotó: Vatican News Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »