Ferenc pápa megáldotta a 150. Lourdes-i Nagyboldogasszony-zarándoklatot

Ferenc pápa megáldotta a 150. Lourdes-i Nagyboldogasszony-zarándoklatot

Ferenc pápa üdvözletét küldte annak a 20 ezer hívőnek Franciaországból és a világ minden tájáról, akik augusztus 15-én Lourdes-ban gyűltek össze a Szűz Mária mennybevétele alkalmából tartott 150. zarándoklatra.

„Forduljunk bátran a Szűzanya felé, hiszen ő a mi Édesanyánk, mi pedig az ő gyermekei vagyunk!” – Ferenc pápa ezzel a buzdítással fejezte ki közelségét ahhoz a mintegy 20 ezer hívőhöz, akik Franciaország és a világ minden tájáról összegyűltek a lourdes-i Mária-kegyhelyen Nagyboldogasszony ünnepére. Emlékeztetett arra, hogy augusztus 15-én volt a 150. évfordulója, hogy elindult az első nemzeti zarándoklat Lourdes-ba. „Csatlakozom buzgó könyörgő és hálaadó imáitokhoz, amelyeket szeretett Édesanyánkhoz intéztek, különösen ezen az augusztus 15-i ünnepen.” A pápa örömének adott hangot, hogy a hívek fenntartják az istentisztelet és áhítat e régi hagyományát. Megjegyezte, hogy Lourdes-ban, valamint Franciaország katedrálisaiban és plébániáin sok hívő „a legnagyobb gyermeki bizalommal imádkozik a Szűzanyához, és ez a bizalom soha nem okoz csalódást”.

A Szentatya arra biztatta a lelkipásztorokat, hogy „folyamatosan táplálják és erősítsék meg a hívek szeretetét és gyengédségét, amelyet szeretett védelmezőjük iránt éreznek, kiváltképpen a népi ájtatosság cselekedeteinek felhasználásával vagy újra felfedezésével”. Elismeréssel szólt az „augusztus 15-i gyönyörű körmenetekről, amelyek közel négyszáz éves hagyományt tükröznek Franciaországban. Minden eddiginél jobban szüksége van a világnak, és különösen Franciaországnak – amelyet ünnepélyesen felajánlottak a Szűzanyának, és amelyet nem lehet eltörölni – Szűz Mária oltalmára a jelenkor nehézségeivel, gondjaival és kihívásaival szemben” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A pápa imádkozik, hogy Mária, a Béke Királynője járjon közben Fiánál, hogy „a vágyott béke megvalósulhasson mindenütt, ahol a fegyverek zaja hallatszik”. Azt kérte a Szűzanyától, hogy „ébressze fel” mindenki szívében a „testvéri szeretet őszinte érzelmeit, hogy a társadalmakban harmonikusan növekedjen a mások iránti tisztelet, méltóságuk és jogaik védelme, és hogy senki ne maradjon az út szélén”.

Hírdetés

Ferenc pápa azért is imádkozik, hogy Jézus anyja „különleges módon” védelmezze a családokat. Megemlékezett „a súlyos felelősség napi terhét viselő szülőkről” és a fiatalokról, akik „nagyon gazdag lehetőségekkel rendelkeznek, de gyakran aggódnak a jövőjükért, vagy sajnos már most is számos kötöttség akadályozza őket”. A pápa ezt követően az idősek felé fordult gondolatban, akikről azt mondta, hogy „gazdagok tapasztalataikban és bölcsességükben”, de „túl gyakran elhagyatottak és elhanyagolják őket”. Ebben az összefüggésben Ferenc pápa arra kérte Szűz Máriát, hogy vigasztaljon meg mindenkit, aki szenved, aki beteg, aki egyedül van, aki a társadalom szélére szorult vagy száműzött.

A pápa kiváltképpen lelki közelségét fejezte ki minden jelenlévő betegnek és fogyatékosnak, akik nagy számban utaznak Lourdes-ba Szűz Mária vigasztalását keresni. Rámutatott, hogy ők kísérőikkel együtt „a hit és a szeretet ékesszóló tanúbizonyságát adják a világnak”. Ferenc pápa végül arra buzdította a zarándokokat, hagyják, hogy hitük „rendíthetetlen reményt” eredményezzen bennük, amelyre életüket és társadalmukat kell építeniük. Majd „nagy örömmel” adta áldását mindenkire, aki Lourdes-ban összegyűlt, és Franciaország minden hívőjére és pásztorára.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »