Ferenc pápa ma szeményesen köszöntötte a híveket, Urbi et Orbi üzenetét azonban nem olvasta fel

Ferenc pápa ma szeményesen köszöntötte a híveket, Urbi et Orbi üzenetét azonban nem olvasta fel

Nyitókép: SITA

Ferenc pápa hívők tízezreit köszöntötte ma a vatikáni Szent Péter-bazilika erkélyéről, a hagyományos Urbi et Orbi (A városnak és a világnak) üzenetét azonban Diego Ravelli főpápai ceremóniamester olvasta fel. A 88 éves, egészségügyi problémákkal küszködő, hosszas kórházi kezelés után lábadozó Ferenc üzenetében tűzszünetre szólított fel a Hamász és Izrael között, és a közel-keleti békéért imádkozott.

A pápa először a Szent Péter téren üdvözölte az összegyűlt több ezer hívőt. Boldog Húsvéti Ünnepeket kívánva üdvözölte őket, hangja az AP szerint most volt a legerősebb a kórházból való kiengedése óta. „Éljen a pápa” – kiáltotta válaszul a tömeg.

A pápa által évente kétszer karácsonykor és húsvétkor közölt üzenet ma a Gázai övezet „drámai és siralmas” helyzetéről szólt, ahol az izraeli hadsereg offenzívát folytat. A katolikus egyház feje felszólította a Hamász palesztin terrorista mozgalmat, hogy engedje szabadon a még fogva tartott izraeli túszokat, és kössön fegyverszünetet Izraellel. A pápa egyúttal elítélte az antiszemitizmus „zavaró” tendenciáját a világban.

Hírdetés

A pápa más országokat is megemlített, ahol konfliktusok zajlanak, így Jement, Szudánt, Ukrajnát és Szíriát. Üzenetében nemcsak a leszerelésre szólított fel, hanem a gondolat- és véleményszabadság tiszteletben tartására, valamint a megosztó korlátok lebontására is.

A pápa egészsége ellenére az Urbi et Orbi után mintegy 15 percre a Szent Péter térre ment papamobiljában, ahol megáldotta a híveket. Reggel személyesen is találkozott néhány pillanatra J. D. Vance amerikai alelnökkel.

Az üzenetet a Szent Péter téren szentmise előzte meg, amelyet Angelo Comastri bíboros, a Szent Péter-bazilika egykori főpapja celebrált. Comastri a pápa által készített homíliát mondott a mintegy 300 jelenlévő egyházi méltóságnak és hívnek.

ČTK


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »