Ferenc pápa lemondatta a máltai lovagrend nagymesterét

Ferenc pápa lemondatta a máltai lovagrend nagymesterét

Benyújtotta lemondását Matthew Festing, a Szuverén Máltai Lovagrend nagymestere, miután Ferenc pápa erre kérte fel – közölte a lovagrend szóvivője. Az olasz sajtó szerdai elemzése szerint a háttérben a nagymester és az egyházfő közötti ellentétek állnak.

Ferenc pápa és Matthew Festing vatikáni találkozója után jelentették be, hogy az egyházfő távozásra kérte fel a nagymestert, aki "ezt elfogadta". Hivatalosan a nagymester távozását még a lovagrend tanácsának is jóvá kell hagynia.

Sajtóértesülések szerint a pápa és a nagymester közötti ellentétek azután merültek fel, hogy Matthew Festing tavaly decemberben eltávolította a lovagrend egyik legmagasabb rangú tagját, a nagykancellár Albrecht Freiherr von Boeselager német bárót.

Hírdetés

A nagymester döntését állítólag az motiválta, hogy Albrecht Freiherr von Boeselager a lovagrend afrikai és ázsiai humanitárius-egészségügyi missziói során nem akadályozta meg, hogy háborús övezetekben óvszert osszanak szét. A katolikus egyház tanítása tiltja a mesterséges fogamzásgátlás minden formáját. Valójában az óvszereket a renddel együttműködő nem kormányzati szervezetek önkéntesei osztogatták. Boeselager mindig azzal védekezett, hogy nem volt tudomása a kezdeményezésről, és amikor értesült róla, azonnal leállította az óvszerosztást.

A lovagrend nagymestere tagadta, hogy ezért távolítatta el Albrecht Freiherr von Boeselagert, de a nagykancellár félreállítása megosztotta a lovagrendet. A VaticanInsider olasz hírportál úgy tudja, hogy a nagykancellár félreállítását Raymond Leo Burke bíboros, a lovagrend prelátusa kívánta. Ferenc pápa levélben kérte Burke bíborost a renden belüli ellentétek rendezésére, ezt a levelet azonban a bíboros nem osztotta meg a rendet vezető tanáccsal.

Albrecht Freiherr von Boeselager a pápához fordult, aki öttagú bizottságot állított fel az ügy kivizsgálására. Matthew Festing azonban elutasította az együttműködést, jogtalannak minősítve az egyházfő kezdeményezte bizottságot, amely szerinte beavatkozott a szuverén rend belső ügyeibe.

Burke bíboros még tavaly novemberben felhívást intézett Ferenc pápához az egyházfőnek a családról rendezett szinódust követő dokumentumának korrigálását sürgetve, úgy nyilatkozva, hogy sohasem látta ennyire kétségekkel telinek és megosztottnak az egyházat, mint a jelenlegi pápával.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »