Ferenc pápa közelségéről és imájáról biztosította a súlyos marokkói földrengés áldozatait

Ferenc pápa közelségéről és imájáról biztosította a súlyos marokkói földrengés áldozatait

Ferenc pápa szeptember 9-én, szombaton táviratban fejezte ki megrendültségét, együttérzését és imáját a súlyos marokkói földrengés áldozataival. Marokkót péntek éjjel rázta meg 7-es erősségű földrengés, az áldozatok száma már meghaladta az ezret.

Ferenc pápa a táviratban közelségét és megrendültségét fejezte ki a súlyos földrengés áldozataival. „A Szentatya szívből jövő együttérzését fejezi ki azokkal, akiket testükben és szívükben megérintett ez a tragédia. Imádkozik az elhunytak örök nyugodalmáért.” – fogalmaz a Pietro Parolin bíboros államtitkár által jegyzett távirat.

A Szentatya imádkozik a Magasságoshoz, hogy támogassa a marokkóiakat ebben a megpróbáltatásban és bátorítását küldi a polgári hatóságoknak és mentőszolgálatoknak. Vigasztalása jeléül az Isten áldását kéri mindenkire – zárul a vatikáni távirat.

A marokkói állami televízió által szombaton délután közreadott adatok szerint már 1037 halálos áldozatot tartanak számon, és több mint 1200 sérültről tudnak; folyamatosan kutatnak a túlélők után az épületek romjai alatt – tájékoztat az Infórádió.

A rabati székhelyű geológiai központ megerősítette, hogy az országot 7-es erősségű rengés rázta meg, aminek epicentruma a közép-marokkói Al-Hauz tartományban, Marrákestől 72 kilométerre délnyugatra volt. Az amerikai földtani intézet (USGS) 6,8-as erősségűnek mérte a földmozgást.

Hírdetés

A marokkói minisztérium közleménye szerint a földrengés Al-Hauz, Marrákes, Varzazát, Azilal, Sisáva és Tárúdánt tartományokban okozott halálos pusztítást. Az epicentrumhoz legközelebb eső városban, Marrákesben több történelmi jelentőségű épület megrongálódott, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő belvárosban egy mecset minaretje leomlott.

A legnagyobb pusztítást az epicentrumhoz közeli hegyvidéki területeken, a Magas-Atlasz-hegységben végezte a földmozgás, arrafelé több távol eső faluban összedőltek az épületek.

Forrás: Vatican Media

Fotó: Vatican News

Kuzmányi István/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »