Ferenc pápa új önéletrajzában felfedte, hogy két merényletet is elkövettek ellene a 2021-es iraki látogatása során. A támadások Irak második legnagyobb városában, Moszulban történtek, amely az Iszlám Állam dzsihadista csoportjának egykori főhadiszállása volt 2014 és 2017 között. A jezsuita America magazine oldalán december 17-én publikált írás fordítását közöljük.
A pápa e merényletek részleteit 400 oldalas önéletrajzában, a Spera (Remény) című könyvében írta meg, amelyből egy részletet a Corriere della Sera olasz napilap közölt december 17-én, a Szentatya 88. születésnapján. A teljes könyv a tervek szerint január közepén jelenik meg olasz nyelven.
„Szinte mindenki óva intett ettől az utazástól, amely az első lett volna egy pápa részéről a szélsőséges erőszak és dzsihadista profanációk által sújtott közel-keleti térségben – emlékezett vissza Ferenc pápa. – A covid–19 még nem múlt el teljesen, és az ország nunciusának, Mitja Leskovar érseknek éppen akkor pozitív lett a vírustesztje. És mindezek felett minden forrás [a látogatás] nagyon magas biztonsági kockázatát hangsúlyozta, olyannyira, hogy még az indulás előestéjét is véres támadások árnyékolták be. De én el akartam menni a végsőkig. Úgy éreztem, hogy muszáj. Bizalmasan mondtam is, hogy szükségét érzem, hogy elmenjek és meglátogassam nagyapánkat, Ábrahámot, a zsidók, keresztények és muszlimok közös ősét. Ha a nagyapád háza ég, ha országában a leszármazottai életüket kockáztatják, vagy el is vesztették, a [legjobb] dolog, amit tehetsz, hogy mihamarabb elmész a házába.”
A Szentatya emlékeztetett arra, hogy II. János Pál pápa szeretett volna Irakba utazni, hogy megnyissa a 2000-es szentévet, de Szaddám Huszein nem engedte meg neki. Ezért „nem lehetett másodszor is csalódást okozni az embereknek”.
A december 17-én megjelent önéletrajzi részlet ott kezdődik, amikor Ferenc pápa Moszulba repült 2021. március 6-án, és látta a pusztítást. „Mialatt átrepültem felette, úgy tűnt nekem, mint a gyűlölet röntgensugara, korunk egyik leghatásosabb érzése, mert gyakran maga teremti meg azokat az ürügyeket, amelyek szabadjára engedik: a politika, az igazságosság és mindig – istenkáromló módon – a vallás, amelyek mind látszattá válnak, képmutató és átmeneti indítékká; ahogy a lengyel költőnő, Wisława Szymborska gyönyörű verseiben is írja, a gyűlölet »egyedül vágtat«.”
A pápa megjegyezte, hogy „még a pusztítás után sem csillapodott a gyűlölet szele”. „Ahogy előző nap leszálltunk Bagdadban, figyelmeztettek, hogy az [iraki] rendőrség értesítette a vatikáni csendőrséget a brit titkosszolgálat egyik jelentéséről: egy robbanóanyagokkal felszerelt nő, egy fiatal öngyilkos merénylő tartott Moszulba, hogy a pápalátogatás alkalmával felrobbantsa magát. Továbbá egy furgon is elindult teljes sebességgel ugyanezzel a szándékkal.”
De „az út folytatódott”. A Szentatya visszaemlékezett „az állami vezetőkkel való találkozókra a bagdadi elnöki palotában” és „a püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel és hitoktatókkal való találkozójára a szír-katolikus katedrálisban, az Üdvösség Boldogasszonya-székesegyházban (Szajidat al-Nedzsat), ahol 2010. október 31-én két papot és negyvenhat hívőt lemészároltak, és akiknek folyamatban van a boldoggá avatása”.
Ezt követte „az ország vallási vezetőivel való találkozó Ur síkságán, azon az elhagyatott területen, ahol Ábrahám házának romjai a csodálatos sumér zikkurat lépcsős tornyát határolják”.
Ferenc pápa felidézte, hogy „a különböző egyházak keresztényei, a muszlimok, mind a síiták, mind a szunniták és a jazidik, végül egy sátor alatt találtak egymásra, Ábrahám szellemében, hogy emlékeztessenek bennünket arra, hogy a leggyalázatosabb sértés az, ha valaki testvére ellen irányuló gyűlölettel gyalázza meg Isten nevét”.
Mielőtt Ur városába utazott volna, a pápa meglátogatta „Nedzsef szent városát, a síita iszlám történelmi és spirituális központját, ahol Ali, [Mohamed] próféta unokatestvérének sírja található”. A Szentatya azt írta, hogy „egy olyan zárt ajtók mögötti találkozón” vett ott részt, „amely nagyon fontos volt számomra, mert mérföldkövet jelenthetett a vallásközi párbeszéd és a népek közötti megértés útján”. Ez volt „az Ali al-Szisztáni nagyajatollahhal való találkozó, amelyre a Szentszék évtizedek óta készült, anélkül, hogy bármelyik elődömnek sikerült volna megvalósítania”.
„Al-Szisztáni nagyajatollah testvériesen fogadott otthonában, ami Keleten még a nyilatkozatoknál és dokumentumoknál is beszédesebb gesztus, mert a barátságot, az egy családhoz való tartozást jelzi. Jót tett a lelkemnek, és megtiszteltetésnek éreztem: [a nagyajatollah] soha nem fogadott még államfőket, és soha nem állt fel [hogy üdvözölje vendégeit – a ford.], aznap azonban, jelentőségteljesen, többször is megtette, a velem való találkozó során, én pedig ugyanilyen tiszteletből kifolyólag, cipő nélkül léptem a szobájába.”
A beszélgetés alatt „érzékeltem a vallás és a politika keveredése miatti aggodalmát, egy bizonyos idegenkedést, amelyet úgy éreztem, megosztunk az »állam papjai« tekintetében. Ezzel egy időben pedig egyetértettünk abban is, hogy a nagyhatalmaknak le kell mondaniuk a háborúk nyelvezetéről, és előtérbe kell helyezniük a józan észt és a bölcsességet. Egyik mondatára különösen emlékszem, amelyet értékes ajándékként vittem magammal: »Az emberek vagy a vallás által testvérek, vagy a teremtés által egyenlők«”.
Visszatérve az élete elleni merényletekre, a pápa azt írta: „Amikor másnap megkérdeztem a csendőrséget, mit tudnak a két támadóról, a parancsnok szűkszavúan válaszolt: »Nincsenek többé. Az iraki rendőrség elfogta, és felrobbantotta őket.«” Ferenc pápa megjegyezte: „Nagyon megrendített. Ez is a háború mérgezett gyümölcse volt.”
Forrás: America magazine
Fotó (archív): Vatican Media
Magyar Kurír
(hj)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
