Március 19-én délelőtt kórházi kezelése miatt a Szentatya nem tudta megtartani a szokásos szerdai általános kihallgatást, a Szentszék viszont közzétette az erre az alkalomra készített katekézisének szövegét. Ez folytatása a Jézus Krisztusról, a mi reménységünkről szóló jubileumi katekézissorozatnak.
Jézus gyermekkora után a most kezdődő katekézisek Jézus találkozásait veszik sorra. A mai beszéd témája: Nikodémus. „Felülről kell születnetek” (Jn 3,7b).
Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai katekézissel az evangéliumokban elbeszélt találkozásokról kezdünk elmélkedni, hogy megértsük, miként ébreszt reményt Jézus. Vannak ugyanis olyan találkozások, amelyek megvilágítják az életet és reményt adnak. Megeshet például, hogy valaki segít nekünk más szemszögből látni egy nehézséget vagy problémát, amellyel épp küzdünk; vagy megeshet az is, hogy valaki egyszerűen csak egy jó szót szól hozzánk, mely segít abban, hogy ne érezzük magunkat egyedül fájdalmunkban. Időnként szótlan találkozások is előfordulhatnak, amikor semmit sem mondunk egymásnak, mégis azok a pillanatok segítenek, hogy újrakezdjük utunkat.
Az első találkozás, amelynél szeretnék elidőzni, Jézus és Nikodémus találkozása, melyet János evangéliumának harmadik fejezetében olvashatunk. Azért kezdem ezzel az epizóddal, mert
Nikodémus éjszaka megy Jézushoz: szokatlan időpont egy találkozáshoz. János evangélista szóhasználatában az időre való utalásoknak gyakran szimbolikus jelentése van: az éjszaka itt valószínűleg a Nikodémus szívében lakozó éjszakát jelenti. Ő olyan ember, aki a kétségek homályában van, abban a sötétségben, amelyet akkor tapasztalunk, amikor már nem értjük, mi történik az életünkben, és nem látjuk tisztán, milyen úton kellene továbbhaladnunk.
Ha sötétben vagy, kétségtelen, hogy a fényt keresed. Evangéliuma elején János így ír: „Az igazi világosság, mely minden embert megvilágosít, a világba jött” (Jn 1,9). Nikodémus tehát azért keresi Jézust, mert megérezte, hogy ő képes bevilágítani szíve sötétjét.
Ugyanakkor az evangélium arról számol be, hogy Nikodémus nem tudja azonnal megérteni, amit Jézus mond neki. S így azt látjuk, hogy sok félreértés van ebben a párbeszédben, és sok irónia is, ami jellemzője János evangélistára. Nikodémus nem érti, amit Jézus mond neki, mert továbbra is saját logikájával és saját kategóriáiban gondolkodik. Ő egy kellően kialakult személyiségű ember, fontos szerepe van a közéletben, a zsidók egyik vezetője. De vélhetően a számításai már nem jönnek be. Nikodémus úgy érzi, hogy valami már nem működik az életében. Érzi, hogy változtatnia kell, de nem tudja, mivel is kezdje.
Az élet bizonyos szakaszaiban ez mindannyiunkkal előfordul.
Jézus ugyanis új születésről beszél Nikodémusnak, mely nemcsak lehetséges, hanem egyenesen szükséges életutunk bizonyos szakaszaiban. Voltaképpen a szövegben használt kifejezés már önmagában is ambivalens, mert az anóthen (ἄνωθεν) fordítható úgy is, hogy „felülről”, úgy is, hogy „újra”. Nikodémus lassacskán megérti, hogy ez a két jelentés együtt jár: ha engedjük, hogy a Szentlélek új életet teremtsen bennünk, akkor újra megszületünk. Újra rátalálunk arra az életre, amely talán épp kialvóban van bennünk.
Azért is döntöttem úgy, hogy Nikodémussal kezdem a találkozások tárgyalását, mert ő olyan ember, aki saját életével bizonyítja előttünk, hogy ez a változás lehetséges. Nikodémusnak sikerülni fog: végül azok között lesz, akik Pilátushoz mennek, hogy elkérjék Jézus testét (vö. Jn 19,39)! Nikodémus végül a fényre jutott, újra megszületett, és nem kell többé az éjszakában időznie.
Jézus emlékezteti Nikodémust – aki tanító Izraelben –, hogy az izraeliták is féltek, amikor a pusztában vándoroltak. És olyan kényszeresen figyeltek aggodalmaikra, hogy egy bizonyos ponton a félelmeik mérges kígyók alakját öltötték (vö. Szám 21,4–9). Ahhoz, hogy megszabaduljanak tőlük, fel kellett nézniük a rézkígyóra, amelyet Mózes egy póznára erősített, vagyis fel kellett emelniük tekintetüket, és meg kellett állniuk a félelmeiket jelképező tárgy előtt. Csak akkor kezdhetünk szabaddá válni, ha szemébe nézünk annak, ami félelmet kelt bennünk.
Nikodémus, mint mindannyian, felnézhet majd a Megfeszítettre, arra, aki legyőzte a halált, összes félelmünk gyökerét.
Őbenne találjuk meg a reményt ahhoz, hogy változtatni tudjunk életünkön és újra megszülessünk.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó (archív): Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
