Ferenc pápa imádkozik a kolumbiai földcsuszamlás áldozataiért

Ferenc pápa imádkozik a kolumbiai földcsuszamlás áldozataiért

A nyugat-kolumbiai sárlavina okozta tragédia után a pápa azt kéri Istentől, hogy „adjon vigasztalást a gyászolóknak és mindazoknak, akik szenvednek a fájdalom és a bizonytalanság e pillanataiban”.

Ferenc pápát mélyen elszomorította a földcsuszamlás tragédiája, amely pénteken sújtotta Kolumbia nyugati részét. Részvétét fejezte ki Mario de Jesús Álvarez Gómez püspöknek, Quibdó apostoli adminisztrátorának küldött táviratában, és biztosította arról, hogy „buzgón imádkozik az elhunytak örök nyugalmáért”. Arra kérte Istent, hogy „adjon vigasztalást a gyászolóknak és mindazoknak, akik szenvednek a fájdalom és a bizonytalanság e pillanataiban, és támogassa kegyelmével mindazokat, akik elkötelezetten küzdenek az eltűntek felkutatásáért. A részvéttávirat, amelyet Pietro Parolin bíboros államtitkár írt alá, a pápa imájával zárul: „A legszentebb Szűz Mária járjon közben fiánál, Jézus Krisztusnál mindazokért, akiket ez a katasztrófa sújtott”, és vigasztaló apostoli áldását adja lelki közelségének jeleként.

Ferenc pápa vasárnap, a déli Úrangyala imádság alkalmával utalt a sárlavina áldozataira is: „Ne feledkezzünk meg imádkozni a sok áldozatot követelő kolumbiai földcsuszamlás áldozataiért.”

Hírdetés

A sárlavina halálos áldozatainak száma már 34-re emelkedett. A katasztrófa pénteken történt egy forgalmas úton, az ország nyugati részén fekvő Quibdó és Medellín városát összekötő hegyvidéki területen. A kolumbiai Nemzeti Katasztrófakockázat-kezelési Egység először azt közölte, hogy legalább 18 ember meghalt és 35 sérültet szállítottak kórházba. A további halottak számát szombaton jelentette be a chocói kormányzói hivatal, az ügyészség pedig megerősítette. Gustavo Petro elnök pénteken hangsúlyozta, hogy kormánya minden szükséges támogatást megad ebben a helyzetben, és borzalmas tragédiának nevezte a történteket.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »