Ferenc pápa január 27-én kihallgatáson fogadta Marcello Semeraro bíborost, a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumának prefektusát. Az audiencia során a Szentatya hat új dekrétum közzétételét engedélyezte, melyek egy csoda, hat vértanúság, valamint három Isten szolgája hősies erényeinek elismerésére vonatkoznak.
Az első dekrétum Boldog Vincenza Maria Poloni, az Irgalmasság Nővérei Intézetének (Institutum Sororum a Misericordia Veronensium) alapítója közbenjárásának tulajdonított csodát ismeri el, aki 1802. január 26-án született Veronában, és ott halt meg 1855. november 11-én.
A második dekrétum Isten szolgái Pedro de Corpa és négy társa vértanúságát ismeri el. A ferences szerzeteseket a hit iránti gyűlöletből ölték meg 1597-ben Észak-Amerikában, a mai Georgia államban.
A harmadik dekrétum Isten szolgája Lycarion Maynek (született François Benjamin), a Marista Iskolatestvérek testvérének vértanúságát ismeri el, aki 1870. július 21-én született Bagnesben (Svájc), és 1909. július 27-én Barcelonában (Spanyolország) hit iránti gyűlöletből ölték meg.
A negyedik dekrétum Isten szolgája Maria Riccarda Beauchamp Hambrough hősies erényeit ismeri el, aki a Szent Brigitta által alapított Legszentebb Üdvözítő rend általános apátnője volt. 1887. szeptember 10-én született Londonban és 1966. június 26-án halt meg Rómában.
Az ötödik dekrétum Isten szolgája Quintino Sicuro egyházmegyés pap, remete hősies erényeit ismeri el, aki 1920. május 29-én született Melissanóban (Olaszország) és 1968. december 26-án halt meg a Fumaiolo-hegység egyik ösvényén (Verghereto, Olaszország).
A hatodik dekrétum Isten szolgája Luigia Sinapi világi hívő hősies erényeit ismeri el. 1916. szeptember 8-án Itriben (Olaszország) született és 1978. április 17-én halt meg Rómában.
*
A hamarosan szentként tisztelendő Vincenza Maria Poloni (született Luigia Francesca Maria) 12 testvér közül az utolsóként született 1802. január 26-án Veronában. Nagyon vallásos családban nőtt fel; segítette a gyengéket és hátrányos helyzetűeket. Lelkivezetője, Charles Steeb bátorította, hogy életét teljesen az idősek és krónikus betegek szolgálatának szentelje, ezért 1840-ben társaival együtt beköltözött a szülővárosában lévő idősek otthonába. Így alakult meg az Irgalmas Nővérek Intézete, amely fokozatosan szerzetesközösséggé alakult. A szabályzatot maga Vincenza Maria írta, akinek a betegek, idősek és árvák mellett szerzett tapasztalatai is meghatározták a közösség karizmáját. 1855. november 11-én halt meg; 2008. szeptember 21-én boldoggá avatták Veronában.
Közbenjárásának köszönhetően 2014-ben egy chilei nő – akinél több műtétet követően az orvosok attól tartottak, hogy néhány napon belül meghal –, minden prognózis ellenére meggyógyult és visszatért a hétköznapi életébe. Gyógyulásáért unokaöccse imádkozott sok más emberrel együtt Boldog Vincenza Poloni képmása előtt, amelyet a quillecói Irgalmas Nővérek rendházának külső homlokzatán helyeztek el.
*
Lycarion May 1870. július 21-én született Bagnesben, Svájcban. 18 évesen lépett be a Marista Iskolatestvérek kongregációjába. Különböző spanyol közösségekben eltöltött idő után Barcelonába hívták, ahol megalapított egy iskolát (Patronato Obrero de San José) a város egyik szociálisan nehéz helyzetű negyedében, szegény és hátrányos helyzetű családok között, ahol a vallásellenes szemléletű Escuela Moderna és a Jóvenes Bárbaros szervezet is jelen volt. Mindkettő nyíltan szembehelyezkedett a Lycarion May által vezetett iskolával. Az erős társadalmi feszültségek miatt kitört népfelkelés a barcelonai „tragikus hétbe” (Semana trágica, 1909. július 16.–augusztus 2.) torkollott, amelynek során a lakosság, különösen a legszegényebbek fellázadtak a spanyol kormány által elrendelt kötelező sorozás ellen és heves utcai harcok törtek ki. Anarchisták, kommunisták és republikánusok felszították az indulatokat, majd nyílt összecsapásokra került sor, amelyek során templomokat, kolostorokat és katolikus iskolákat fosztottak ki és gyújtottak fel. 1909. július 26-ról 27-re virradó éjszaka felgyújtották a marista atyák iskolaépületét, és hamis ürüggyel a ház elhagyására felszólított rendtagokat megölték. Lycariont lőtték agyon először. később a kövekkel és machetékkel összevert holtteste előkerült, és a Montjuïc temetőben lévő tömegsírba temették.
A szerzetes a környezetében elterjedt ellenségeskedés tudatában élte nevelő és lelkipásztori küldetését, anélkül, hogy meghátrált volna elkötelezettségében és a keresztény tanúságtételben. Vértanúságának híre különösen Spanyolországban és Svájcban terjedt el.
*
Maria Riccarda Beauchamp Hambrough 1887. szeptember 10-én született Londonban. A második világháború alatt szerzetesnővéreivel együtt a mélyszegénységben élő családokért, a zsidók és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült más emberek befogadásáért dolgozott. Lelki anyasága gyengédséggel teli szolgálatban nyilvánult meg, amelyet az Isten és a felebarát iránti mély szeretet jellemzett. Szentség hírében halt meg Rómában, 1966. június 26-án.
*
Quintino Sicuro 1920. május 29-én született Melissanóban. 1947-ben belépett a ferencesekhez, de elhagyta a közösséget és visszavonult a montegallói remeteségbe, „a világtól való radikális elszakadás” vágyával, hogy nagy szegénységben éljen. Végül a Sant’Alberico alle Balze di Verghereto remeteségben telepedett le. Teológiai tanulmányait befejezve pappá szentelték. Mindenekelőtt a remeteségnek szentelte magát, azzal a szándékkal, hogy azt a lelkiség oázisává tegye, ahová papok és laikusok is elmehetnek lelkigyakorlatokat végezni. Sikerült a szemlélődést és a magányt összekötnie a nép körében végzett gyümölcsöző apostolkodással, segítve a rászorulókat. A lélek hiteles mesterének és szent remetének tartották. 1968. december 26-án halt meg remeteségének helyszínén.
*
Luigia Sinapi világi hívő, ferences harmadrendi tag 1916. szeptember 8-án Itriben, Olaszországban született. Otthonában magánoratóriumot indított, ahol lehetőség volt szentmisét celebrálni. Erős lelki kapcsolatot ápolt Szent Pio atyával, többször elment San Giovanni Rotondóba, valamint közel állt XII. Piusz pápához is, akinek 1937-ben megjósolta pápává választását, miután a Szűzanya a római Tre Fontane apátságnál megjelent neki. Élete utolsó időszakát otthon töltötte, ahol befogadta, meghallgatta, tanácsokkal látta el és lelki vigaszt nyújtott azoknak, akik hozzá fordultak. Sok természetfeletti megnyilvánulás kísérte életét, amelyeket rendkívüli természetességgel, Isten és embertársai iránti szeretettel élt meg, és amelyekben az erények gyakorlása és az áldozatkészség révén teljes engedelmességet tanúsított az Egyház és annak képviselői iránt. 1978. április 17-én halt meg Rómában, szentség hírében.
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége; Szenttéavatási Ügyek Dikasztériuma
Magyar Kurír
(hj)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »