A Szentatya november 28-án, csütörtökön találkozott a Pápai Teológiai Bizottság plenáris ülésének résztvevőivel. Arra buzdította a katolikus teológusokat, hogy dolgozzák ki a szinodalitás teológiáját, amely Krisztust helyezi a középpontba.
A Pápai Teológiai Bizottság ezekben a napokban tartja plenáris ülését a Vatikánban. Ferenc pápa méltatta a bizottságnak a Niceai Zsinat hitvallását megvilágító dokumentumon végzett munkáját.
A 2025-ös szentévben ünnepeljük az első egyetemes zsinat 1700. évfordulóját, amely kidolgozta a niceai hitvallást, amely kimondja, hogy a Fiú egylényegű az Atyával. „Egy ilyen dokumentum felbecsülhetetlen értékűnek bizonyulhat a szentév során, hogy táplálja és elmélyítse a hívők hitét, és Jézus személyére alapozva olyan betekintést és elmélkedéseket kínáljon, amelyek hasznosak lehetnek egy új kulturális és társadalmi paradigmához, amelyet Krisztus embersége ihletett” – állapította meg Ferenc pápa a csütörtöki audiencián.
Ugyanebben a szellemben a pápa felkérte az összes teológust, hogy mindig Krisztust helyezzék tanulmányaik középpontjába, és dolgozzák ki a szinodalitás teológiáját is. A szentév lehetőséget kínál Krisztus arcának újrafelfedezésére. A teológusok hajtsák fejüket „Jézus szívéhez”, ahogy azt János apostol tette az utolsó vacsorán. „Ha közel maradunk az Úr szívéhez, akkor a teológia a forrásból merít, és gyümölcsöt terem az Egyházban és a világban” – hangsúlyozta a pápa. Megjegyezte, hogy a teológiának arra kell törekednie, hogy elősegítse a Krisztussal való találkozást minden hívő számára, még azok számára is, akik nem végeztek magasabb tanulmányokat.
Ennek a testvériségnek kell vezetnie a keresztényeket a béke és az igazságosság előmozdításához, különösen a konfliktusoktól sújtott világunkban.
Ferenc pápa ezt követően arra buzdította a teológusokat, hogy mélyítsék el a szinodalitás jelentését, emlékeztetve a közelmúltban tartott szinódus felhívására a kutatás folytatására. Arra kérte őket, hogy vegyék fontolóra a szinodalitás egyházi dimenzióját, különös tekintettel az Egyház missziós céljára. „Eljött az idő, hogy bátor lépést tegyünk előre, és kidolgozzuk a szinodalitás teológiáját, egy olyan teológiai reflexiót, amely segítheti, bátoríthatja és elkísérheti a szinodális folyamatot egy új, kreatívabb és merészebb missziós szakaszba, amelyet a kérügma ihletett, és az Egyház életének minden alkotóelemét magában foglalja.”
Beszéde végén Ferenc pápa emlékeztette a teológusokat, hogy ne veszítsék el humorérzéküket, még a mindennap folytatott fontos tanulmányok közepette sem. „A Szentlélek az, aki segít bennünket az öröm és a jókedv ezen dimenziójában” – mondta.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


