Ferenc pápa fellépést sürgetett az emberkereskedőkkel szemben

A világ migrációs útvonalain meghalt emberekért imádkozott Ferenc pápa a Szent Péter téren tartott virrasztáson csütörtök este, amelyen közös fellépést sürgetett az emberkereskedőkkel szemben.

Hírdetés

Ferenc pápa a vatikáni püspöki szinódus keretében tartott imavirrasztást a menekültekért és a migránsokért.
   
A látogatók elől elzárt Szent Péter téren kizárólag a szinódus résztvevői vehettek részt a pápa vezette imán, mintegy hatszázan. Rendkívüli eseménynek számított, hogy Ferenc pápa a majdnem teljesen üres téren kerekesszékben ülve haladt keresztül, egy biztonsági ember tolta a széket.
 
Az imavirrasztás helyszíne a tér egyik oldalsó részén volt, ahol 2019 óta Timothy Schmalz kanadai művész Angel Unawares című szobra áll, amelyet a migránsoknak ajánlott, egy emberekkel teli hajót ábrázol.
   
A virrasztáson mások között egy Ukrajnából, egy Kamerunból és egy El Salvadorból érkezett menekült is felszólalt.
   
Ferenc pápa beszédében azokról emlékezett meg, akik erdőkön, sivatagokon, folyókon, tengereken átkelve életüket veszítették a migrációs útvonalakon, valamint mindazokról, akik jelenleg is úton vannak. Nem feledkezett el a halottak családtagjairól és a túlélőkről sem.
   
A katolikus egyházfő úgy vélte, a mai, önmagába zárkózó világot egy nyitott világnak kell felváltania, a háborús világot a béke világának. Hangsúlyozta, hogy a migránsok egy részét lelkiismeret nélküli emberkereskedők csapják be, másokat eladnak, foglyul ejtenek, kizsákmányolnak, rabszolgákká tesznek, megkínoznak. Hozzátette, hogy sokan háborúk vagy a terrorizmus elől menekülnek.
   
„Sokan meghalnak, mielőtt célba érnének. Korunk migrációs útvonalait sebzett, félholt férfiak és nők népesítik be, fivéreink és nővéreink szenvedése Istenhez kiált” – mondta Ferenc pápa.
   
A pápa szerint biztonságosabbá kell tenni a migrációs útvonalakat, megszabadítva azokat a migránsokat kihasználó és bántalmazó „banditáktól”. Nagyobb erőfeszítést szorgalmazott az emberkereskedők bűnszervezeteivel szembeni fellépésben. Azzal egy időben törvényes bevándorlási folyósok megnyitását sürgette.
   
Kifejtette: a migrációt összhangba kell hozni a demográfiai és gazdasági politikai igényekkel, ezért „közös felelősséggel kell irányítani a migrációs áramlatokat, amelyek, úgy tűnik, erősödni fognak a következő években”.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »