Az ateista üldözés alatt mártírhalált halt püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők tanúsítják a magyarság sziklaszilárd hitét – mondta Ferenc pápa a budapesti Szent István-bazilikában péntek este, ahol a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel találkozott. A katolikus egyházfő hozzátette: „meg vagyok győződve arról, hogy sziklaszilárd hitetek van”.
Ferenc pápa a Szent Jobbot tekinti meg a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal rendezett találkozóján a Szent István-bazilikában 2023. április 28-án. MTI/Balogh Zoltán
Az ateista üldözés alatt mártírhalált halt püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők tanúsítják a magyarság sziklaszilárd hitét – mondta Ferenc pápa a budapesti Szent István-bazilikában péntek este, ahol a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel találkozott.
A katolikus egyházfő hozzátette: „meg vagyok győződve arról, hogy sziklaszilárd hitetek van”.
Ferenc pápa megemlékezett Mindszenty József bíborosról, aki hitt az ima erejében, olyannyira, hogy szinte szállóigeként idézik szavait: „Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!”
„Legyetek befogadóak, legyetek tanúi az evangélium ígéretének, de mindenekelőtt legyetek az imádság emberei, mert a történelem és a jövő ettől függ” – kérte.
Az egyházfő megköszönte a magyar egyház papjainak, szerzeteseinek és munkatársainak hitét és hűségét, valamint mindazt a jót, ami bennük van, és amit tesznek.
Felidézte az Angolkisasszonyok közösségébe tartozó magyar szerzetes nővérek „bátor és türelmes tanúságát”, akikkel Argentínában találkozott, miután a vallásüldözés idején elhagyták Magyarországot, és akik annyi jót tettek vele.
Ferenc pápa az egyház egyik legfontosabb feladatául jelölte meg, hogy értelmezze a jelenkor változásait és átalakulását, és szembenézzen a lelkipásztori kihívásokkal. „Krisztussal és Krisztusban, semmit Krisztuson kívül, semmit az Úrtól távol” – hangoztatta.
Ez azonban csak akkor lehetséges – mondta, ha „Krisztusra mint jövőnkre tekintünk”.
Úgy fogalmazott: „életünk, bármennyire is törékeny, szilárdan Krisztus kezében van, és ha erről megfeledkezünk, akkor mi, lelkipásztorok és laikusok emberi eszközöket és megoldásmódokat fogunk keresni, hogy megvédjük magunkat a világtól, bezárkózva kényelmes és békés vallási oázisainkba. Vagy éppen ellenkezőleg, alkalmazkodunk a világiasság váltakozó széljárásaihoz, akkor pedig kereszténységünk elveszíti erejét, és megszűnünk a föld sója lenni.”
E két kísértéstől az egyháznak mindig óvakodnia kell – figyelmeztetett. Az első a jelenlegi történelem „katasztrofális olvasata”, amelyet azok kishitűsége táplál, akik szerint minden elveszett. A másik veszély saját korunk naiv olvasata, amely az alkalmazkodás, a konformitás kényelmén alapul és elhiteti velünk, hogy minden rendben van, a világ megváltozott, és az egyháznak alkalmazkodnia kell hozzá.
A katasztrofális kishitűséggel és a világias alkalmazkodó szellemmel szemben az evangélium új látást ad, és megajándékoz a megkülönböztetés kegyelmével, hogy a próféciára nyitott lélekkel lépjünk be korunkba. Ez azt jelenti, hogy „megtanuljuk felismerni Isten jelenlétének jeleit a világban, még ott is, ahol nem jelenik meg kifejezetten a keresztény szellem jegyében vagy ahol kihívás vagy kérdés formájában érkezik” – magyarázta.
Ugyanakkor mindent az evangélium fényében kell értelmezni, a keresztény prófécia hirdetőiként és tanúiként – tette hozzá.
Megjegyezte, még Magyarországon is, ahol a hit hagyománya szilárdan gyökeret vert, megjelentek az elvilágiasodás és kísérőjelenségeinek jelei, veszélyeztetve a család egységét és szépségét, kitéve a fiatalokat az anyagias és hedonista életideál kockázatának.
Ezért az egyházban megjelenik a kísértés, hogy megmerevedjen, bezárkózzon és „harcos” hozzáállást vegyen fel. Pedig ez a valóság lehetőségeket is hordozhat a keresztényeknek, mert hitre, bizonyos témák elmélyítésére és kérdésfeltevésekre ösztönöz – hívta fel a figyelmet.
Rámutatott: a párbeszédre irányuló elköteleződés azt kívánja a keresztény közösségtől, hogy jelen legyen és tanúságot tegyen, hogy képes legyen félelem és megcsontosodás nélkül meghallgatni a kérdéseket és meglátni a kihívásokat.
A lelkipásztori munkáról szólva kiemelte, „akkor lesz gyümölcsöző, ha képesek vagyunk megélni azt a szeretetet, amelyet az Úr parancsolt nekünk és amely az ő lelkének ajándéka”. Úgy fogalmazott: ha távolságtartónak vagy megosztottnak mutatkozunk, ha megcsontosodunk álláspontjainkban és csoportosulásainkban, akkor nem fogunk gyümölcsöt teremni. Hozzátette, az ördög hozza létre a megosztottságot, akinek ez a specialitása.
Ferenc pápa megjegyzést tett a „pletykálkodásra” is, amely szerinte rombol. Aki képes arra, hogy soha ne pletykálkodjon vagy mondjon rosszat másról, az egy szent. „Járjatok ezen az úton” – kérte, azt tanácsolva, inkább „harapjuk meg a nyelvünket, de ne pletykálkodjunk”.
Az egyházfő arra kérte a lelkipásztorokat, hogy az „Atya arcát” mutassák meg Isten szent népének, ne legyenek merevek, hanem „irgalmas és könyörületes tekintettel és megközelítésekkel” éljenek.
Isten a közelség, az együttérzés és a gyöngédség istene. Ez Isten stílusa, és legyen ez a mi stílusunk is – tanácsolta. „Ezért semmi merevség: közelség, együttérzés, gyöngédség” – jelentette ki.
Kitért arra: a magyar egyháznak sok vértanúja és hitvallója volt a múlt század totalitárius diktatúrái alatt. Boldog Brenner János, akit mindössze 26 éves korában barbár módon meggyilkoltak, és aki nagyon sok szenvedést élt át, megtehette volna, hogy haragot tart, bezárkózik és merevvé válik. Ehelyett jó pásztor volt.
„Erre van mindannyiunknak, különösen a papoknak szükségünk: irgalmas tekintetre, együttérző szívre, amely újra és újra megbocsát, amely segít az újrakezdésben, amely befogad és nem ítélkezik, bátorít és nem kritizál, szolgál és nem megszól” – mondta Ferenc pápa.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
